MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1985

1985-10-17 203. öe. - 1985_PB 203/87

- 69 ­Hoffmann Endré né elvtár snő : Tisztelt Pártbizottság, kedves elvtársak! ügy gondolom, hogy nagyon nehéz a vita negyedik órájában olyan témát választani, ami még el nem hangzott és amiben teljesen vadonat uj dolgokat tudnánk egymásnak mondani. Mégis ügy érzem és az elénk terjesztett jelentés és feladatterv alapján olyan nagy horderejű kérdést tárgyalunk ma itt a testületnél, ami valamennyiünket arra ingerel, arra inspirál, hogy egynéhány kiemelt gonüolatről széljak. így szeretnék Önöknek tapasztalatot átadni, nem nagyon uj dolgokat mondani, talán arról szólni,hogy kisebb pátriánk­ban a Hungarovin Borgazdasági Vállalatoknál hogyan próbáltunk néhány kérdésben az elmúlt időszakban előbbrelépni. Ugy érzem és itt a hozzászólások is azt bizonyitották, hogy a jelentés reálisan tárgyalta, tagjaija azt a helyzetet, amely a fiatalok lakáshozjutását, lakásproblémáját tárgyalja. Én azt hiszem, hogy kiemelkedőnek kell Ítélnünk ezt a kérdést a következő időszakban is. Mit tud tenni egy-egy vállalat ennek érdekében? Szeretném elmondani, hogy fel kellett ismernie és több vállalat ugy érzem felismerte időben, hogy elemi érdeke a fiatalok lakáshozjutásának segitése, támogatása és ebben kezde­ményezőén is léptek fel. Szeretném elmondani, hogy válla­latunk az elmúlt 5 éves tervidőszakban mintegy 135 lakást biztositott fiataljai, dolgozói számára természetesen nem 100 #-osan osak 30 év alatti fiatalok kapták, de ugy érzem, hogy miután ez társadalmi problémát jelent, ezzel a vállalat az állam, a kormányzat válláról egy fontos társadalmi problémában nagy gondot is vett le. Arról nem beszélek, hogy olyan beruházás Ínséges időben, amit valamennyien tudunk, hogy az elmúlt időszakban hogy nézett ki, nagy anyagi áldozatokra is szükség volt. Csak példaként szeretném emliteni, hogy fejlesztési alapból 12 millió forintot és az eredményből 7 millió forintot különitettünk el a lakás-

Next

/
Thumbnails
Contents