MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1985
1985-05-02 201. öe. - 1985_PB 201/27
- 18 napján a választó valamilyen megbízható ismeret alapján döntsön x vagy z között és ne az ABC alapján, akkor minél több találkozót kell számukra szervezzünk a lakóterületen. Nagyon kemény munka ez még, ezért messze nem szabad még a kifáradásig eljutni. Ilyen a négy kiemelt választói gyűlés megtartása, ahol az országos listán lévő képviselőjelöltek közül, Káldy Zoltán, Pozsgai Imre, Salgó László, Óvári elvtárs Takács József és befejezésül Kádár János elvtárs lép fel Trautmann REzsó és Kállai Ferenc képviselőjelöltekkel a Káldy Zoltán részvételével tartott jelölőgyülésen az előadó Grósz Károly elvtárs. Május 22-én indulnának és június 5-én érnének véget. Tehát kérünk mindenkit, aki még teheti önmaga is, és a környezetét is arra meggyőzve, a kerületi pártszervek mozgalroi szervek, hogy feladatuknál fakadóan a választói gyűléseket mind szélesebb körben szervezzék meg. De lesz itt az aktivitásnak olyan feladata is, amit ellenőrizni és meggátolni kell, mert a választási törvény azt mondja ki, hogy azonos esélyek biztosításával kell a választói találkozót szervezni. Tudomásunk van róla, hogy néhány, főleg ellenzéki ember megkezdi a háziagitációt. Hát erre nehéz már a kommunistákat mozgósítani, itt a belügyei szerveknek is komoly feladatuk van, ez már törvénybeütköző cselekedet. Tudniillik itt arra szeretnék utalni, ha nincs fönn jelöltjük, akkor nyilvánvaló arra fognak mozgósítani, hogy rosszul meg, ne szavazzon a polgár. Mert ebből már politikai következtetést lehet megint csinálni. Ezt kell meggátolni. Terveink szerint a kerületi tanácsok alakuló üléseire június 28-ig a Fővárosi Tanács alakuló ülésére 5-ig kerül sor. Ugyan a munka kezdetén vagyunk, de egy-két kérdés számunkra már tapasztalati erővel bir, s alkalmas arra, hogy néhány következtetést is levonjunk. Én azt kérem a tisztelt pártbizottsától, hogy legyen segítségünkre e tapasztalatok levonásában és következtetések megalkotásában, habár ennek ősszel lesz itt végleg az ideje, de azt hiszem menet közben se árt néhány kérdésre felhívni a figyelmet. Ilyen mindjárt a választás időpontjának a kérdése. Itt elhangzott, Grósz elvtárs mondta, hogy jó időpont, mert azonnal rálehet hangolódni a kongresszusra, ha nem ennyire közel van hozzá. Kérem szépen a dologból az is benne volt néhány helyen, ahol hiba volt, hogy egy csütörtöki napon fogadta el a Népfront Elnöksége, az országos listát, ezt követően tudta a budapesti a helyi listáját kialakítani és a hétfői napon megkezdődtek a jelölőgyülések. Ennyire nem jó ha közel esnek egymáshoz az események, mert a Korrekt előkészítést gátolja. Vagy teljesen fölösleqesnek tartjuk mikor boldog-boldogtalan tudja, hogy JW