MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1985

1985-05-02 201. öe. - 1985_PB 201/17

- 8 ­Ugyancsak a párt-végrehajtó bizottság fogadta el a választások tömegpolitikai munkájának fóbb tartalmi elemeit március 20-án. A tömegpolitikai munka célja az a választások előkészitése során, hogy a választások előkészitési folyamata olyan közéleti eseménysorozattá váljak, amely alkalmat elért eredményeink számbavételére, a választókkal való eleven párbeszédre, s ez­által az MSZMP politikája fogadtásának legszélesebb körű felmérésére, a la­kosság véleményeinek, javaslatainak összegyűjtésére, feladataink pontosabb meghatározására. A választási tömegpolitikai munka az MSZMP XIII. kongresszu­sának határozataira épül, fontos tartalmi elemei a budapesti és a kerületi pártértekezleteknek a határozatai. Helyet kap benne az Országgyűlés és a tanácsi te vékenység társadalmi jelentőségének megismertetése, valamint a vá­lasztójogi törvény változatlan és új vonásainak bemutatása. A fővárosi pártszervezetek, szervezetek is felkészültek a választási elóké­szitő munka agitációjára és megindult a pártszervezetekben is ez a tevékeny­ség. A pártszervek és szervezetek igyekeztek megfelelően felkésziteni a kommu­nistákat a választási munkára. Az eredményességéről majd még szeretnék szólni. Formáját tekintve ezt nem szabtuk meg központilag, lehetett alapszervezeti taggyűlés, pártcsoportértekezlet, minden kerület maga határozta meg azt a formát, ahogy el akart jutni a kommunistákhoz, külön megkértünk minden párt­bizottságot, hogy megkülönböztetett figyelmet forditsanak a zömében fiatalokat foglalkoztató terület felkészítésére és a körzetben dolgozó kommunisták fel­készítésére. Ezt a kerületi pártbizottságok jelentős részre titkári értekezle­ten, majd aztán a titkárok a maguk szervezetében megfelelő módon végrehajtot­ták. A taggyűléseken szó volt a választási törvény új elemeiről és a kommunis­ták feladatairól. Különösebb vita a választási rendszerről és az egész válasz­tási előkészitő munkáról inkább a körzeti pártszervezetekben volt és ez azt hiszem érthető, ez az a periódus, amikor a pártkörzetek tevékenységében rend­kivüli módon megélénkül, mert előtérbe kerül a lakóterületi politikai munka és nagyon intenziven ott folyik ez az egész tevékenység. Valamennyi taggyűlésen igyekeztek megfogalmazni a kommunisták feladatait. Egy mindjárt az indulásnál látszott a választási munka konkrét gyakorlati beindulásánál, hogy a kommunis­ták feladatainak a meghatározása és a párttagok részéről ennek az értelmezése között volt különbség. Igyekeztek kiválasztani a kerületi pártbizottságok azokat a tisztségviselőket, aKik magát a választási menetet vezénylik, ilyenek a jelölőgyülések előadói, a jelölőgyülések elnökei, és majdan a választás napján a szavazatszedő bizottságok tagjai.

Next

/
Thumbnails
Contents