MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1985

1985-05-02 201. öe. - 1985_PB 201/14

- 5 ­ezt a munkát, mert különben nem lehet kiértesíteni a választópolgárt, stb. a lezárást és a választást követő 2-2,5 hónap alatt, hát 40-60 ezerre tehető az a mozgásszám a fővárosban, ami ezalatt az idő alatt változik. Ezt egysze­rűen lehetetlen nyomon követni. Tehát ezt majd a választást közvetlen meg­előző idő szakában kell a helyi szerveknek valahogy, hát kézivezérléssel korrigálni. De ez tény kérdése. Ekkorra a költözési szám a fővárosban, mozgási szám egy vagy két hónapon belül. Ez már eleve magában rejti a nagy hibaszázalékot. A kerületi tanácsok végrehajtó bizottságai március 18-ig kialakították és szórszámmal ellátták a szavazóköröket. Minden alkalmat felhasználtunk, hogy az új választójogi törvényből adódó politikai feladatok egységes értelmezését elősegítsük. E folyamatban olyan közös gondolkodás alakult ki a kerületi pártszerveknél, mely lehetővé tette a szerzett tapasztalatok gyors értéke­lését és hasznosítását a politikai tennivalók egységes meghatározását. Ezt különböző fórumokon is biztosítottuk. A lakossággal, főleg a lakókörzeti tanácskozásokon, városkörzeti tanácskozásokon, de politikai tanácskozásokon, első titkárokkal, valamennyi kerületi pártbizottsággal egyéni konzultációt, kerületi tanácselnökök értekezletén, népfrontszervek igen jelentős munkát fektettek ebbe, ilyen módszertani játékokat folytattak le, tehát megtaní­tották tulajdonképpen a népfrontaktivákat, az új választási rendszerből fakadó feladatok végzésére. Mindez összességében hozta azt az eredményt, hogy gyakor­latilag egy új rendszerrel lebonyolítandó választásra meggyőződésünk szerint az arra legilletékesebbek, az aktivahálózat a kezdési időpontra felkészül­ten tudott odaállni. A párt-végrehajtó Bizottság fogadott el egy feladatter­vet és szervezte a káderelőkészítés feladatait. Ez már január 9-én, tehát még a választás meghirdetését megelőzően. Ezt követően minden kerületi párt-vég­rehajtó bizottság meghatározta a választásokkal kapcsolatos feladatait, elfo­gadta saját feladattervét. A választásban közreműködő többi szervek, a Népfront, a tanács, a KISZ és a Szakszervezetek Budapesti Tanácsa és kerületi szerve, testületi üléseken tekintették át saját feladataikat. Tehát azt lehet mondani, hogy politikailag egy igen összehangolt tevékenység folyt. A Budapesti Párt­Végrehajtó Bizottság saját feladattervében elhatározott tennivalók időarányos végrehajtása megtörtént. Annak legfontosabb elemei a következők: Először a káderelőkészitésról; A kerületi pártbizottságok szoros együttműködésben a Népfronttal és a tanács kerületi szerveivel jó időben kezdtek hozzá és jó ütemben hajtották végre a képviselő és tanácstagi jelöltek előzetes kiválasztását. Hát nem is jelöltek, hanem a jelölésre javasoltak. Jelöltté akkor válik, amikor elfogadja a jelölő­/•

Next

/
Thumbnails
Contents