MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1985
1985-02-20 199. öe. - 1985_PB 199/45
- 5 A bűnüldöző szervektől azt várjuk, hogy a lakosság mind szélesebb körű bevonásával tegyenek még nagyobb erőfeszítéseket a főváros közrendjének, állam- és közbiztonságának szilárdítása érdekében. A jogalkalmazó szervek munkájuk során fordítsanak kiemelt figyelmet a társadalmunktól idegen jelenségek visszaszorítását szolgáló uj jogi eszközök hatékony alkalmazására. 5. Feladataink teljesítése megköveteli és szükségessé teszi a fővárosban a párt vezető szerepének és egységének erősítését, a kezdeményezőkészség fokozását. A pártmunka módszereinek fejlesztésével, korszerűsítésével is biztosítani kell a körülményekhez, feltételekhez való igazodást, a határozatok hatékonyabb megvalósítását. A választott testületek biztosítsák az MSZMP XIII. kongresszusa, valamint a Budapesti Pártértekezlet határozatai egységes értelmezését, helyi adaptálását, a személyes felelősség érvényesítését, a pártfegyelem erősítését. A testületek fejlesszék tovább munkarendjüket, munkamódszerüket. Meg kell őrizni pártépitó munkánk javuló tendenciáját. Differenciált követelménytámasztással érjük el, hogy valamennyi társadalmi rétegből a legjobbak felvételére kerüljön sor. A káder és személyzeti munkában a pártszervek és -szervezetek forditsanak különös gondot az uj vállalatvezetési formák bevezetéséből adódó teendőkre, uj párttisztségviselők munkájának támogatására. A pártszervek és -szervezetek kisérjék figyelemmel és tekintsék fontos feladatuknak az esedékes szakszervezeti, KISZ és HNF kongresszusokra való tartalmas felkészülés segítését. A Központi Bizottság ifjúságpolitikai állásfoglalásából adódó helyi feladatok kialakítása mellett segítsék, koordinálják és ellenőrizzék az állami és társadalmi szervek ifjúságpolitikával kapcsolatos munkáját. <<r