MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1985

1985-02-20 199. öe. - 1985_PB 199/38

- 16 ­A párt munkamódszerei jobban igazodjanak a megváltozott feltételekhez az előttük álló feladatokhoz. Indokolt tovább­növelni a pártszervek, pártalapszervezetek önállóságát és felelősségét a helyi kérdések megoldásában. Támogatja azt, hogy fontos döntések meghozatala előtt gyakrabban igényel­jék a párttagság véleményét, javaslatait. Egyetért azzal, hogy a társadalom minden rétegéből a legjobbak kerüljenek be a párt soraiba és a fiatalok az eddigieknél nagyobb arányban nyerjenek felvételt. Egyetért a káderpolitika bevált elveinek érvényesítésével és azzal, hogy a kádermunka gyakorlatát hozzá kell igazítani a mai követelményekhez. Helyesli, hogy vezetői feladatokkal olyan személyeket bízzanak meg, akik munkájukkal bizonyí­tották a szocializmus ügye iránti elkötelezettségüket, magasfokú szakmai és vezetői ismerettel rendelkeznek, vállalják a felelős döntést és cselekvést, magatartásuk megfelel a szocialista erkölcs normáinak. Indokoltnak tartja és javasolja a tagdijalap kiszámításá­nak egyszerűsítését, a tagdijak mérséklését. A tömegszervezetek, mozgalmak pártirányitásánál a jövőben is az eddigi elveket kell követni. Továbbra is biztosítani szükséges részükre az önállóságot, tapasztalataik és ja­vaslataik figyelembe vételét, javitani kell érdekvédelmi és rétegmunkájukat. 7./ A párt nemzetközi tevékenysége a./ A főváros kommunistái egyetértettek az MSZMP nemzetközi te­vékenységével. Hangsúlyozták a szocialista országok testvér­pártjaival való együttműködés fontosságát. Külön is kiemel­ték a Szovjetunió Kommunista Pártjához fűződő elvtársi, baráti kapcsolataink állandó erősítését. b./ A Budapesti Pártértekezlet egyetért az MSZMP nemzetközi tevékenységével. Helyesli a szocialista országok testvér­pártjaival való szoros együttműködésünket. Kiemelt 11

Next

/
Thumbnails
Contents