MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1984

1984-12-13 197. öe. - 1984_PB 197/58

- 4 ­A szocialista exportban a várható teljesítés mellett ütemtelen­ségek, lemaradások, reklamációk jelentkeztek, melyeket fuvarozá­si gondok súlyosbítottak. A nem rubel elszámolású értékesítés stagnálásában jelentős szere pet játszott a gépipar átadásainak számottevő visszaesése. Ebben a nem kielégítő versenyképesség mellett elsősorban a hagyományos piacokon tapasztalható keresletcsökkenés volt döntő. Az ágazaton belül csak a villamosgép- és készülékipar értékesí­tése nőtt ebben a relációban, nagymértékű volt a csökkenés a gép-, gépi berendezés-, közlekedési eszköz-, valamint műszeri­parban. Jelentősen tudta növelni nem rubel elszámolású értékesítését a * kohászat, a vegyipar, a könnyű- és az élelmiszeripar. Ehhez hoz­zájárultak a felügyeleti szervek és a vállalatok, szövetkezetek között létrejött megállapodások is. A foglalkoztatott létszám az iparban mérsékeltebb ütemben csök­kent, mint az előző években. A fővárosban települt iparban fog­lalkoztatottak létszáma várhatóan 2.6 %-kal, mintegy 8000 fővel lesz kevesebb, mint tavaly. Amig a korábbi években szinte valamennyi területen csökkent a létszám, addig az idén egyes területeken, ha mérsékelt ütem­ben is, de nőtt. A létszámellátásban fennálló feszültség érzé­kelhetően enyhült a vegyiparban, az élelmiszeriparban és az épitőanyagiparban. Ebben szerepet játszottak a bérpolitikai in­tézkedések, a kiegészítő, kisegítő gazdaság hatása, az iparon kivüli ágazatok elszívó erejének gyengülése egyaránt. A kiegyen­súlyozottabb helyzet ellenére nem szűnt meg a strukturális fe­szültség. Nagyobb léptékű tudatos munkaerő átcsoportosításra csak néhány nagyvállalatnál került sor. Az anyagellátás az előző évhez mért javulás ellenére sem volt zökkenőmentes. Az iparban a legtöbb gondot a nem rubel elszá­molású import anyagok beszerzésével kapcsolatos kötöttségek je­lentették. A szocialista import ütemtelensége főleg a könnyű­iparban okozott átmeneti zavarokat. Számos problémát okozott ezévben is a belföldi kooperációs part­nerek késedelmes, hiányos szállítása. S~<5

Next

/
Thumbnails
Contents