MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1984
1984-12-13 197. öe. - 1984_PB 197/49
- 4 Az előkészítés során, nagyon sok helyen az igénynek megfelelően, beszélgettek pártonkívüli dolgozókkal, vezetőkkel, meghallgatták véleményüket a helyi politikai munkáról, a további tennivalókról. A megkérdezettek a párt politikáját alapvetően helyesnek tartják, de úgy Ítélik meg, hogy sok helyen a helyi végrehajtás lassú, körülményes és ellentmondásos. Igényelték, hogy a pártszervezetek munkája legyen nyitottabb, nyilvánosabb, közérdekű kérdésekről gyakrabban adjanak tájékoztatást a pártonkivülieknek is. A beszámoló taggyűléseken a párttagok a korábbiakhoz viszonyítva nagyobb arányban, átlagasoan - ez fővárosi átlag - 85 %-ban vettek részt. A jelenlévők 25-30 %-a mondott véleményt. A taggyűlések - ugy tapasztaltuk -, nyilt, őszinte, kritikus légkörben, a korábbiaknál szervezettebben kerültek megrendezésre, lebonyolításra. A pártalapszervezetek vezetőségeinek beszámolói többségükben kollektív munkával készültek, jól politizáltak az elért eredményekkel. Többségük reálisan, kritikusan és önkritikusan értékelte a XII. kongresszus óta végzett munkát. Bemutatták, hogy az alapszervezetek munkája fejlődött, önállóbban, hozzáértőbben, konrétabban foglalkoznak a helyi politika kérdéseivel. A beszámolók hiányossága, és ez sajnos általánosítható Budapesten - lehet, hogy az országban is -, hogy nem kapott kellő figyelmet az ideológiai és a kulturális munka minősítése. Ennek következtében ezek a kérdések a vitában sem szerepeltek megfelelőképpen. A pártalapszervezetek egy kisebb részében nem sikerült az öt év munkájáról átfogó, tartalmas, politikai értékelést adni. Ezek a beszámolók a felszinen maradtak, leltárszerü felsorolást adtak csupán az e3mu.it 1-2 év tevékenységéről, elnagyoltan minősitettek. Találkoztunk másra-mutogatással, a külső körülményekre hivatkozással, kritikátlansággal és önigazolással is. A pártalapszervezetek munkáját az irányitó pártszervek mindenütt minősitettek. Ez a kisebb kerületekben testületi minősitésként készült el, a nagyobb kerületekben, ahol több száz pártalapszervezet dolgozik, a kerületi pártbizottság apparátusa vezetése tette meg ezt. Ezek a minősitések a korábbiaknál konkrétabbak, a megjelölt feladatok összhangban vannak az alapszervezetek önértékelésével. Itt is előfordult azonban, «<3