MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1984
1984-12-13 197. öe. - 1984_PB 197/21
- 16 javul, az árak növekedése duplája az épitőipari árnövekedés átlagának. Kiáltó ellentmondás, hogy a teljesítmények csökkennek, ugyanakkor az átlagnál nagyobb mértékben nő ezeknek a vállalatoknak a nyeresége és bérszínvonala, javul pénzügyi helyzete. 1985-ben sajnos tovább romlik a helyzet. A kivitelezők az ez évinél is kevesebb lakás felépitését vállalják j övőre. Azok egy részét már-már csillagászati 16-17.ooo Ft-os négy zetméterenkénti árért. Pedig, hogy lehet elfogadható áron, jő minőségi lakást épiteni Budapesten is, azt néhány fővárosban dolgozó vidéki épitőipari vállalat, valamint a javuló teljesítményt nyújtó Budapesti Lakásépitő Vállalat l-l példája bizonyitja. Az összes lakásépités 8o %-át azonban a 43-as Állami Épitőipari Vállalat épiti Budapesten. Ebben az esztendőben egyébként az átadott lakások 82 %-a hibás volt. Miközben a kivitelezők a tavalyi év végén az eddigi legmagasabb, 5o % körüli átmenő készültségi fokot érték el, a beruházók nem kis anyagi áldozata árán, minden eddiginél rosszabb éven belüli lakásátadási ütemezésre került sor. Jellemző, hogy az év 11 hónapja alatt összesen 5.983 lakást adtak át az épitők, mig decemberre majdnem ugyanennyit, 5.8ol lakás befejezése maradt, tehát közel a fele. Még ma sem látjuk pontosan, hogy év végéig mennyi lesz a lemaradás, bár a 43-as vállalat vezetői nyilatkozataikban a lemaradás teljes megszüntetését vállalták, a beruházó Fővárosi Tanács, és az OTP véleménye szerint előreláthatólag looo-15oo-al kevesebb lakás átadására kerülhet sor év végéig a tervezettnél. Törvényszerű, hogy ez az év végi hajrá, mint már annyiszor, ezúttal is a minőség rovására fog menni. Bár rendkivül nagy szükség van a fővárosban minden uj lakásra, a lakásépítési terv lehető legjobb teljesítésére., a beruházóknak mégsem szabad a lakások átvételekor indokolatlan minőségi engedményeket tenni. Csak a kész, és elfogadható minőségű lakások átvételére és kifizetésére kerüljön sor ebben az esztendőben is. A probléma kétségkivül sokrétű, JU