MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1984

1984-10-24 195. öe. - 1984_PB 195/33

a) A jelölő bizottság — a jelölést előkészítő bizottság munkájára is alapozva — a pun­értekezlet tanácskozása alatt alakítsa ki javaslatát a felsőbb pártszerv által meghatá­rozott számú jelöltre. Az ezt tartalmazó listát Írásban kapják meg a küldöttek. A je­lölő bizottság elnöke indokolja meg a javaslatokat. b) A pártértekezlet a pártbizottsági tagnak javasolt személyek jelöléséről személy sze­rint, külön-külön döntsön. A küldöttek esetében lista szerint történjen a döntés, ki­véve, ha a pártértekezlet másként határoz. A szavazólapra — a kapott szavazatok sorrendjében — az a személy kerül, akit a küldötteknek több mint a (ele elfogadott. c) A jelölő bizottság javaslala feletti nyílt szavazást követően a pártértekezlet elnöke hívja fel a küldöttek figyelmét, hogy joguk van további személyeket javasolni. Az újabb jelölt vagy jelöltek szavazólapra való (elvételéről ugyancsak nyílt szavazással döntsenek, és őket — a már elfogadott jelöltek után — a kapott szavazatok számará­nyának megfelelő sorrendben vegyék fel a szavazólapra. 3. A titkos szavazás előtt a szavazalszedő bizottság elnöke készíttesse el a szavazólapokat, ismertesse a szavazás módját: — A szavazás úgy történik, hogy a szavazólapon annyi jelölt nevét kell meghagyni, ahány pártbizottsági tagot, illetve küldöttet választhat a pártértekezlet. A többi je­lölt nevét ki kell húzni. A küldöttnek joga van a szavazólapra új jelölt vagy jelöltek nevét (elírni, azonban ennek megfelelő számú jelölt nevét ki kell húzni. Megválasztott párlbizottsági tagnak, illetve küldöttnek azokat kell tekinteni, akik a jelölő bizottság, által javasoltak közül a titkos szavazás során az érvényes szavaza­toknak több mint a felét megkapták. Ha valaki nem kapta meg a szükséges szava­zatokat, a pótlólag javasoltak közül az kerül a helyére, aki a legtöbb szavazatot, de legalább az érvényes szavazatoknak több mint a (elét kapta. Amennyiben nem választanák meg a kellő számú pártbizottsági tagot, illetve küldöt­tet, a választást folytatni kell. A jelölő bizottság újólag tegyen javaslatot a hiányzó tagokra, majd folytassák le a szavazást. Érvénytelen a szavazat akkor, ha nem de­rül ki, hogy ki kapta a szavazatot. 4. A szavazás módjának ismertetése után osszák ki a szavazólapokat, ejtsék meg a szava­zást. Ezt követően a szavazatszedő bizottság elnöke ismertesse a pártértekezlettel a sza­vazás eredményét, és azt foglalják külön jegyzőkönyvbe. A jegyzőkönyv tartalmazza: a választás helyét, idejét, a jelenlevők, az érvényes szavazatok és a jelöltek számát, a meg­választott pártbizottság tagjainak, valamint a küldötteknek a nevét és szavazataik szá­mát. Azok nevét és szavazataik számát is fel kell tüntetni, akik a megválasztottakon kí­vül szavazatot kaptak. A jegyzökönyvet írja alá a pártértekezlet elnöke, a szavazat­szedő bizottság elnöke és a pártértekezlet jegyzőkönyvvezetője. A jegyzőkönyv egy pél­dányát, a megválasztott tisztségviselők és a küldöttek által kitöltött űrlapokat adják át a felsőbb pártszerv képviselőjének. A pártértekezlet a szavazás eredményét vegye tudomásul. Jogos észrevétel esetén új je­lölést és szavazást kell elrendelni. Tudomásulvétel után a szavazólapokat a szavazat­szedő bizottság semmisítse meg. 5. A megválasztott pártbizottság tartsa meg első ülését. Ezalatt a pártértekezlet munkája szünetel. Az ülést a felsőbb pártszerv képviselője vezesse le. Tegyen javaslatot a 3 ta­gú szavazatszedő bizottság elnökére és tagjaira. Azokat nyílt szavazással válasszák meg. Ezután terjessze elő a felsőbb pártszerv javaslatát a pártbizottság első titkárának, tit­kárainak személyére, a községi, az üzemi, az intézményi, a hivatali, az ágazati pártbi­zottságoknál a függetlenített titkár társadalmi helyettesére és a végrehajtó bizottság többi tagjára. Ott, ahol annak feltételei adottak, a tisztségekre állítsanak több jelöltet. A tisztségvi­selőkre és a végrehajtó bizottság többi tagjára vonatkozó javaslatokat külön-külön vi­tassák meg. A szavazólapra való felvétel és a titkos szavazás a pártértekezleten alkalmazott eljárás szerint történjen. 3^

Next

/
Thumbnails
Contents