MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1984
1984-10-24 195. öe. - 1984_PB 195/6
II. napirendi pont BORBÉLY GÁBOR elvtárs: Kedves Elvtársak! A feladatom az, hogy a XIII. kongresszusra való felkészülés fővárosi helyzetéről szóljak, igérem, hogy nagyon röviden igyekszem megtenni. A Pártbizottság ezév július 5-i ülésén ismertettük a Központi Bizottság XIII. kongresszus összehivásáról és az előkészités fő feladatairól szóló határozatát. A Pártbizottság ülése után a főváros pártszervezeteiben elkezdődött a kongresszus előkészitő munka, amelyről összességében azt tudjuk elmondani, hogy minden területen tervszerűen, időarányosan, a meghatározott politikai tartalmi és szervezeti követelményeknek megfelelően folyik. Érvényesül a fővárosban is a Központi Bizottság által megfogalmazott tartalmi koetelmény, azt hogy a fő erőt és figyelmet az 1984. évi feladatok végrehajtására összpontositsuk, hogy a kongresszusi felkészülés ezt erősitse, a szervezeti, szervezési feladatok ne vonják el a figyelmet ettől a munkától. E követelmények megvalósulását többek között jól szolgálja a felszabadulásunk 4o. évfordulójára illetve a XIII. Pártkongresszus tiszteletére inditott munkaverseny, amely széleskörű visszhangra talált a fővárosban is. A gazdálkodó egységek többségében a kollektivok konkrét, az éves népgazdasági terv végrehajtását segitő vállalásokat tettek, s azok megvalósitán elismerést érdemlően munkálkodnak. Az elmúlt időszakban a kongresszusi felkészüléshez kapcsolódóan több fontos központi döntés is megszületett és természetszerűleg a menetrendnek megfelelően még majd várhatók is központi döntések. A Politikai Bizottság elfogadta az alapszervezeti beszámoló- és vezetőségválasztó taggyűlések, valamint a pártvezetőségeket választó összevont taggyűlések, illetve küldöttértekezletek, valamint a kongresszus megelőző pártértekezletek előkészitését és megtartását szabályozó útmutatókat. Ezekből az útmutatókból az elvtársaknak l-l példányt megküldtünk. A két útmutató és az általa elvégzett szabályozás döntő mértékben megegyezik az 5 évvel ezelőttivel. Akik akkor is dolgoztak ezekkel a dokumentumokkal, azok az összevetésből ezt világosan látják. Van néhány uj elem is természetesen, amelyeket egy-egy mondattal megjelölnék. Uj elem a szabályozásban az, hogy a jelölő bizottságok munkájának előkészitésére, megalapozására jelölést elnkészitő bizottságokat kell választani és ezeknek a bizottzóbeli előterjesztés/ B/PB/25/1984.X.24. 2.sz.melléklet c