MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1983

1983-11-29 190. öe. - 1983_PB 190/15

- 9 ­aláássa az ipari, elsősorban az állami iparban végzett munka és munkás társadalmi tekintélyét, presztizsét. A fiatalok közű egyre kevesebben választják a szakmunkásképző iskolákat, majd az ipari munkát. Lassan hasonló a helyzet a műszaki értelmiséggel is. Ennek következtében az ipar létszámának csökkenése súlyos gazdasági károk mellett megy végbe, hiszen nagy értékű és kor­szerű termelőeszközök maradnak kihasználatlanul. Mindez befolyásolja munkásosztályunk közérzetét is. Többnyire nem azok és nem onnan mennek el, akikre és ahol nincs szükség, hanem a jobb, ügyesebb szakmunkások, a több műszakban, vagy szigorú teljesítmények között foglalkoztatottak. Még ez sem volna feltétlenül káros, ha az eláramlás iránya az ala­csonyabb hatékonyságú termelésből a magasabb hatékonyságú irányába történne. A munkaerőmozgás iránya azonban többnyire éppen ezzel ellentétes, a kisebb intenzitású és hatékonyságú, alacsonyabb technikai felszereltségü munkahelyek felé történik;. Sajnos ezekkel a munkahelyekkel gyakorta együtt járnak jogtalan kedvezmények - pl. nem egyszer négynapos munkahét, elnézett maszekolási lehetőség - s mindezzel együtt nagyobb jövedelem. A sok területen kialakuló létszámhiány következtében számos munkahelyen romlik a munkafegyelem, a munka intenzitás, a szer­vezettség, a minőség* a szerződéses fegyelem. Mindezek hatására csökken az eszközök kihasználtsága, ami viszont az exportálható termékek előállitását fékezi, vagy ujabb import igényeket tá­maszt. Példaként emlitem, hogy az országban meglévő fonodái gépkapacitás elegendő volna a teljes fonaligény kielégítéséhez, de mert e gépek kihasználtsága munkaerő hiányában rendkivül alacsony, fonalszükségletünk közel felét tőkés importból fe­dezzük. Napjainkra a fokozódó létszámcsökkenés több korszerű­en felszerelt budapesti üzemben tarthatatlan helyzetet idézett elő. Néhány jellemző példa: az elmúlt 10 évben, és ezen belül id döntően az utóbbi 4 évben a Csepel Müvek létszáma 53 %-ra,j a Ganz Mávagé 68, a Kistexé 51 %-ra csökkent, s ma már a Győri Rábához tartozó korszerűen felszerelt kispesti Vörös Csillag A 5

Next

/
Thumbnails
Contents