MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1982

1982-04-15 180. öe. - 1982_PB 180/38

Tisztelt Pártbizottság! A Központi Bizottság és a Minisztertanács elmúlt év - október 22-i - állásfoglalása alapján a lakásügyekben legérdekeltebb párt- társadalmi és állami szervek megvi­tatták lakásellátási és -gazdálkodási rendszerünk kor­szerüsitésének irányelveit. Az irányelvekről 39 testület - közöttük a budapesti PB és a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága együttes ülésén ­folytatott sokrétű véleménycserét, s azokhoz a mintegy 3ooo résztvevő közül csaknem 5oo-an szóltak hozzá. A felkért testületek állásfoglalásaiban több száz kézzel­fogható javaslat fogalmazódott meg. A legtöbb elgondolás és javaslat a lakásgazdálkodási rendszer működőképességére és a gyakorlati megvalósitás módozataira vonatkozott. Ezeket a határozat végrehajtás ára szolgáló köz­ponti szabályozásban vagy a tanácsi intézkedésekben lehet érvényesiteni. Akadt néhány olyan elképzelés, amely ma még nem illeszthető bele lakásgazdálkodási rendszerünk korsze­rűsítésébe, de közülük nem keveset be kell majd vonnunk a "jövő" lakásviszonyait kutató tudományos munkába. f • . • •• A vitában elismerték, hogy az elmúlt húsz évben hazánkban gyökeresen megjavitottuk a lakáskörülményeket. I. 1./ Egymillió-hatszázezer uj lakás épült fel. Ez a mai lakás­állománynak több mint a 4o %-al A családoknak csaknem a fele költözött uj, korszerű otthonba. A hetvenes években a lakásépités mértéke minden korábbit felülmúlt. Ennek nyomán a loo lakásra jutó családok száma 13o-ról lo8-ra, ... a loo szobára jutó személyek száma pedig 2oo-ról 145-re mérséklődött! Hogy a lakásállomány minőségileg mennyit javult, azt jól szemlélteti ez az adat: 197o-ben még csak minden tizedik, az évtized végén már minden negyedik öi

Next

/
Thumbnails
Contents