MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1982
1982-04-15 180. öe. - 1982_PB 180/33
10 Kedves Elvtársak! A feszült, ellentmondásos világpolitikai helyzetben hazánk változatlanul folytatja az aktiv nemzetközi tevékenységet. Állásfoglalásaink, állam- és pártközi kapcsolataink keretében kifejtett aktivitásunk, a társadalmi és tömegszervezetek nemzetközi tevékenysége egyaránt arra irányul, hogy népünk alapvető nemzeti érdekeinek megfelelően szolgáljuk a szocializmus és a béke közös ügyét. Az elmúlt hónapokban is arra törekedtünk, hogy erősítsük és bővitsük együttműködésünket a szocialista országokkal, s közös megoldásokat találjunk az épitő munka során jelentkező uj problémákra. Ennek jelentőségét külön is aláhúzza az a körülmény, hogy a feszültebb nemzetközi helyzet, a kedvezőtlenebb külgazdasági feltételek és a bonyolultabb belső feladatok következtében objektive megnehezül a nemzeti érdekek összehangolásának folyamata s ezáltal uj követelmények jelentkeznek az együttműködésben. Szocialista épitőmunkánk eredményessége és nemzetközi aktivitásunk hatékonysága szempontjából egyaránt kulcsfontosságú a magyar-szovjet kapcsolatok alakulása. Politikai kapcsolataink változatlanul,intenzivek, jól szolgálják az országaink, pártjaink, népeink közötti barátság erősitését és közös nemzetközi törekvéseink sikerét. Nagyon lényegesnek tartjuk azt a körülményt, hogy a magyar-szovjet kapcsolatokban változatlanul fennáll az egymás iránti bizalom és megbecsülés, a tapasztalatok megismerése és hasznosítása iránti kölcsönös készség. <$>