MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1982

1982-11-30 184. öe. - 1982_PB 184/160

tff. 14/4. Maróthy elvtárs vitára adott válaszát. Aki ezzel egyetért kérem kéz felemeléssel szavazzon. Köszönöm. Megállapitom, hogy a Pártbizottság az előbb elmondottak alap­ján elfogadta a XII. kongresszus óta végzett munkáról szóló jelentést, valamint az előterjesztett feladatokat. Ezzel az első napirendi pontot elvtársak lezártuk. Második napirendi pontnál, a különféléknél összesen két be­jelentés van. Az egyik megragadjuk, hogy a kerületi és kerületi jogú pártbizottságok első titkárai itt ülnek közöttünk, kérjük az elvtársakat, hogy a soros Végrehajtó Bizottság-i ülésükön röviden a dolgok lényegét összefoglalva adjanak tájékoztatást a Pártbizottság mai üléséről. A kerületi Pártbizottságok a szóbeli beszámolót is, valamint az állásfoglalást is még a héten kézhezkapják. A másik bejelentés, kérjük, hogy a Pártbizottság tagjai ugy szervezzék idejüket, hogy december lo-re előtér láthatólag újra pártbizottsági ülést hivunk össze, amely pártbizottsági ülésen újra tájékoztatót kell, hogy adjunk a Központi Bizottság holnapi üléséről, valamint a saját 1982-es gazdasági mun­kára vonatkozó tapasztalatainkról. Nekünk ez a két bejelen­tésünk volt. Pártbizottsági ülésünket befejeztük. Köszönöm az elvtársak aktivitását, köszönöm Németh Károly elvtársnak, hogy velünk végig dolgozta itt a Budapesti Pártbizottságon a napot, mára mindenkinek jó pihenést, holnapra pedig mindenkinek jó munkát kivánok. ACO

Next

/
Thumbnails
Contents