MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1982

1982-11-30 184. öe. - 1982_PB 184/158

14/2. annak a fejlődési iránya nem ellentétes a mi szocialista elveinkkel és nem növi tul azt a határt, mint ami határok között mi tulajdonképpen ezt elképzeltük. Nem erre alapoz­zuk a szocialista gazdaságot. Ez egy kényszerű dolog, rész­ben történelmi okok, részben pedig napi szükségletekkel, hogy ennek az életre hivása megtörtént. Elvtársak nem akarok további felszólalásokra kitérni, még utalnék arra, amit Bostai elvtársnő mondott, hogy a Népfrontban milyen volt a hangulat a tanácskozáson. Másutt is ezt tapasztaljuk. Ez a hangulat, ez a cselekvőkészség, tenniakarás óriási le­hetőség számunkra, ezt őrizni kell, erre kell nekünk alapozni a további munkát. Tehát a munkának meg vannak a személyi fel­tételei. Én bizton tudom azt, hogy a Központi Bizottságunk a félidős mérleggel ami rá tartozik el fogja végezni, de van mostani iránytünk is. A kongresszus és budapesti párt­határozat . A VB. ugy látta, a felszólalók is megerősitették, itt alapvetően nincsenek iránybeli gondok. Van merre halad­junk. Elvtársak! Az eredménye pedig a munkánknak, hogy csak egy bizonyos szerepét vegyem ki, a város fejlesztése. Olyan az épitőipar amilyen, de majd nem fogjuk felmenteni azért, mert egyszer már ilyen hibát csináltunk, amikor a védelmezői nagyon erősek voltak. Nem is ezt akarom mondani. De mégis elvtársak, ha végig tudjuk csinálni amire ma van eszköz, értve alatta, hogy épitőipar és amire meg lesz a pénzünk, a főváros sokkal szebb lesz 85 végén, mint ahogy most be tudjuk mutatni. Az embereknek azért a közérzetét, az élet­körülményét javitja. S én hiszem azt elvtársak, hogy a mi pártunk pedig ezzel a mostani körülménnyel is szembenézve megtalálja a megoldást, mint ahogy eddig erre mindig bizo­nyosságot tudunk felmutatni és én bizton tudom azt, hogy a budapesti pártmozgalom ebben a munkában megint a vasta­gabbik végét fogja fogni a dolgoknak és miután nincs más lehetőségünk, ezzel a helyzettel szembe nézve, ezzel a ASS

Next

/
Thumbnails
Contents