MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1982

1982-11-30 184. öe. - 1982_PB 184/124

10/10 sem egymástól, sem a társadalomtól. Az első hivó szóra egy év alatt több mint egymillióan vettek részt a feladatok végrehajtásában, a rendezvényeken, a kerületfejlesztési, kerületszépitési, környezetszépítő társadalmi munkába ez alatt az egy év alatt kétszer annyi érték jött létre, mint az V. ötéves terv időszakában, és azóta is nagyon sok új forma honosodott meg , pl. egyet emlitek csak közülük: az idős magukra maradt beteg embereket segitő szolgálat. En ezekkel a példákkal azt szerettem volna igazolni, hogy a népfrontban dolgozó párttagok és párton kívüliek megértet­ték, hogy a kongresszus mit vár a népfrontban dolgozóktól, szivesén dolgoznak a közéletben, nem közömbösek a közügyek iránt, de sajnos van egy olyan érzés, hogy erről a közvé­leménynek a tájékoztatása, hogy a mi körzeti, kerületi, budapesti bizottságunkban, munkabizottságunkban hogyan dol­goznak, mit dolgoznak emberek, a közvéleménynek a tájékoz­tatása nem a legmegfelelőbb. Nagyon nagy erőfeszitésekeket tettünk éppen a lakótelepi akciósorozatunkkal összefüggés­ben, hogy foglalkozzon, mutassa be azoknak az embereknek a tevékenységét, akik a lakóhelyi közösségeket alakítják, akik a hétköznapok társadami munkásai, ne vették ezt az igényt sem a televizió, sem a rádió olyan mértékben, ahogy ezt szerettük volna. Ugyanakkor pedig sokszor órák is van­nak egyedi problémáknak a hangoztatására vagy ezekkel való foglalkozásra. Szeretném még elmondani azt is, hogy bizott­ságunk tájai rendkívül érzékenyen reagálnak az új tennivalók­ra, szinte alig van olyan bizottsági ülésünk, ahol új munka­formákra, megoldásokra ne vállalkoznának emberek. Létre­jöttek a fogyasztók tanácsai. A fővárosban új művelődési közösségek jöttek létre. Csak a lakóterületen 57 lakóházi klub jött létre. Anyanyelvvédő, zenei klubok, cigányfóru­mok olyan iró és olvasó találkozók, amelyek politikai fó­rummá váltak, elkötelzett társadalmi kérdéseinkre fogékony irói tevékenységről esett szó ezeken a fórumokon. M^

Next

/
Thumbnails
Contents