MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1982

1982-11-30 184. öe. - 1982_PB 184/107

9/2. Még az aluminiumnál is problémák vannak. Ott is nyomott a piac. Nyomottak az árak. Ehhez még hozzá kell számolni elvtársak, hogy fokozódtak a politikai megfontolásokból alkalmazott disz­kriminativ intézkedések, ennek nagyon széles körét alkalmazzák, nem is azt mondom, hogy csak a szocialista országokkal szemben, hanem úgymond az erősebbek általában a gyengébekkel szemben, mert kb. igy áll jelenleg a helyzet. Megnehezültek a hitelfelvételi lehetőségek, a szocialista or­szágok is igen jelentős gondokkal küszködnek és hasonlókkal nagyjából mint mi, nem mindenben, de összességében hasonlókkal, ez neheziti az együttműködést, pedig erre igen nagy szükség lenne. Mivel a mi közvéleményünk gyakran felteszi a kérdést, hogy miért nem oldjuk meg a problémánkat a KGST-n belüli együtt­működés fejlesztésével, ugy tűnik, hogyezekkel a kérdésekkel is szükséges politikailag foglalkozni. Mi természetesen a jövőn­ket a Szovjetunióval, a KGST-országokkal, a szocialista közös­ség országaival együttműködésben akarjuk és fogjuk épiteni, de­hát változatlanul az a helyzet amiről a Kádár elvtárs olyan szemléletesen szólt, hogy "...amit meg tudunk szerezni a Szov­jetunióból, onnan szerezzük be, a szocialista országoktól akkor onnan, ha onnan sem, megpróbáljuk a fejlődő világ országaiból, ha onnan sem, akkor muszáj vagyunk beszerezni a fejlett tőkés országokból, ha élni és boldogulni akarunk..." Ugy gondolom, hogy itt azért javitani való van, a mi oldalunk­ról és összességében a KGST-országok együttműködésében. Remél­hetőleg a jövő évre sorrakerülő legfelsőbb szintű tanácskozás előmozditja az együttműködést, és talán a kényszer, a KGST-n belüli együttműködésben is végül is a közösség hasznaira válik. Mint ahogy már országon belül is a kényszer sok mindenre meg­tanított bennünket. Elvtársak, nincs más választásunk a körülményekhez igazodva takarékosabban kell éíi i és jobban kell dolgozni. Helyenként többen is kell dolgozni, de főleg minőségileg jobban. Helyen­ként többet kell dolgozni, ez alatt azt a kategóriát értem ­és aki ebbe tartozik az csak sértődjék meg és gondolkozzon el rajta^ aki nem dolgozza ki a törvényes munkaidejét. AO^

Next

/
Thumbnails
Contents