MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1982
1982-11-30 184. öe. - 1982_PB 184/60
- 53 Mindezek azt jelzik, hogy a párttagság sem mentes a társadalomban fellelhető negatív jelenségektől. A párttagok között Is előfordul eszméinktől, politikánktól eltérő nézetek vállalása, ezek eltűrése, ellenzéki akciókban való részvétel; bűncselekmény elkövetése, hatalommal történő visszaélés, párthatározat végrehajtásának elmulasztása, pártmegblzatás elhanyagolása. Az Is elgondolkodtató, hogy a pártból kizártak, töröltek és kilépők száma tovább emelkedett. A kikerültek társadalmi összetétele Is kedvezőtlenül alakult; többségük munkás és nyugdíjas, de az utóbbi évben emelkedett közöttük a szellemi foglalkozásúak száma Is. A kikerültek egy része ugy tekinthető, hogy kiválásukkal csak erősebbek lettünk. Egyes esetekben azonban felmerült a pártszervezetek felelelőssége, nem kellő figyelme, s közösségi élet, az egyéni foglalkozás, a nevelőmunka hiányosságai. A kilépéseket többségükben hosszabb Ideje hordozott vélt, vagy valós sérelmekkel Indokolják, a kilépők politikai Indokokra alig hivatkoznak. Szerintünk azonban az elhatározásuknak ennél többször vannak ki nem mondott politikai okai, egyes esetekben a párt politikájával való egyet nem értés. A kongresszus óta a tagfelvételi munka, a párt építés megfelelő volt. Az alapszervezetek általában átgondoltan, gondos előkészítés alapján végzik a tagfelvételi munkát. A pártba lépőkkel szemben fokozódtak a követelmények. A pártépltő munkában ugyanakkor felhalmazódott egy sor feszültségforrás, megoldatlan probléma, amelyek feloldása egyre nehezebb feladatot jelent. A felvételek szükséges mennyisége, aránya, a munkásosztály köréből* egyre nehezebb, mert erőteljes az átrétegződés, erősen csökken a fizikai munkások száma és aránya; az Ipari munkáslétszám Qo