MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1982
1982-11-30 184. öe. - 1982_PB 184/23
- A9 A fentlekből következik, hogy a munkaerőgazdálkodás területén,valamint a bérek és a teljesítmények közötti szorosabb kapcsolat kialakításában a pártért ekéz léten elhatározottakat nem tudtuk szándékainknak megfelelően érvényre juttatni . 1980-ban az iparvállalatok és szövetkezetek eredménye - jórészt az ár- és jövedelemszabályozási rendszer módosItásának hatására - több mint 2o %-kal csökkent . A szigorítások hatását a többség részben vagy egészben azonban ellensúlyozni tudta. Erre alapvetően az adott lehetőséget, hogy a belföldi célú és a szocialista export-értékesítés biztosította a kapacitások működési feltételeit, az árképzési szabályok pedig lehető tették a vállalati terveket Is meghaladó nyereség realizálását. Ugyanerre azonban az építőiparban nem volt lehetőség. Az elmúlt két évben hozott Intézkedések hatására o vállalatok helyzete valamivel differenciáltabbá vált, helytállásuk a szigorúbb feltételek között nem azonos. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a differenciálás nem cél, hanem eszköz, olyan eszköz, amelynek révén - ha valóban kibontakozik - számottevően kedvezőbb feltételek teremtődnek az eredményesen, jól gazdálkodó szervezetek és érzékelhetően rosszabbak a gyengék számára. Ma azonban az egyes gazdálkodó egységek közti hatékonyságbeli különbségek nem vezetnek jelentősebb eltérésekhez a fejlesztési, bérezési, stb. lehetőségekben. Elindult ugyan egy Ilyen Irányú kezdeményezés, de ma sem megoldott az évek óta veszteségesen gazdálkodó vállalatoktól o munkaerő és az eszköz más területre való átcsoportosítása. 22>