MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1982
1982-10-28 183. öe. - 1982_PB 183/43
-2Ami a bérszínvonalra vonatkozik, hát ugye, hogy mi jön a bérszínvonal és a bértömeg, meg ilyen ügyekben a közeljövőben, az alig hiszem, hogy abba az irányba esik, amit a Hajdú elvtárs mondott, de maga az a gondolat, hogy valamikor ugy tartották meg a közmüveket fenntartó és üzemeltető szilárd magot, hogy jobban fizették, mint az átlag és az átlagokhoz képest különböző juttatásokat adtak, lakbérpénz, sonkapénz, renumeráció, kb. 3o %-kal magasabb átlagbér, mint ami az iparban kialakult, nyugdíj ami akkor nem volt általános, meg egy csomó ilyenféle járadék, különféle juttatás volt. Maga az a gondolat, hogy a közmüveken dolgozók, most csakis azokat, akik a placcon vannak, tehát nem az irodákban, hogy ezeket kedvezményezett bérrel is célszerű megtartani. Ez véleményem szerint helyes, azonban ezt először mindenekelőtt a vállalat belső pénzügyi lehetőségeitől függ, az első lépést maguknak a vállalatoknak kell megtenni, hogy vállalaton belül ide csoportosítsák a pénzt. A másik dolog, hogy a feltételek megteremtése ügyében majd igyekszünk eljárni, erre vonatkozóan ezt a tevékenységet is bele lehet érteni a Fővárosi Tanács számára megállapított, valamint a vállalatok számára megállapított feladatok közé. Ilyen expricit döntés, hogy a bérszínvonalból vegye ki, ez munkajogilag sem lenne praktikusan megoldható, a gondolatot azonban igy fel lehetne használni a gyakorlatban. Most a postával kapcsolatban biráló, elfogadott bíráló megjegyzések vannak az anyagban, meg kell hogy mondjam azóta kedvező változás történt, a Posta annak megfelelően ami itt elhangzott, a Posta részéről bekapcsolódtak a koordinációs munkába, az az éles konfliktus ami időnként felmerült eltűnőben van, már most jelenthetem, hogy az őszi koordinációkban a Posta részéről javuló és jónak minősíthető együttműködés van. Igen tisztelt Pártbizottsági Azzal fejezem be a szóbeli kiegészítést, hogy ígérem a Pártbizottságnak, hogy mikor legközelebb a párt ellenőrzés keretein belül számonkérik, hogy mi történik azon a területen ahol mi dolgozunk, jobb eredményekről fogunk tudni számot adni. k$