MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1981
1981-12-07 177. öe. - 1981_PB 177/85
- 7 A fővárosi felsőoktatási intézmény éltben kevés a hallgatók körében a párttag. Az elmiilt időszakban némi javulás volt tapasztalható: a párttagok aránya k %-ra növekedett. Figyelmeztető azonban, hogy 1981-ben megtorpanás, lelassulás, vagy visszaesés is előfordult egyes intézményekben. Az egyetemi, főiskolai pártszervezetek munkájának fontos része a KISZ pártirányítása . Nagy gyakorisággal foglalkoznak a KISZ élet fontosabb kérdéseivel, segítik a KISZ vezető szerveit. Törődnek azzal, hogy a párttagok lépest tartsanak a KISZ munka változásaival, ismerjék az ifjúsági szervezet fontosabb határozatait. Előfordul ugyanakkor, hogy a pártirányításnak nem az a formája valósul meg, amely vállalja a felelősséget a párt saját ifjúsági szervezetéért, s azon van, hogy tudatos, felelős önállóságra, kiállásra, együttes munkára nevelje a KISZ választott vezetőit, hanem kiviilállóan kritikus, vagy éppen a részletekben elvesző, felcseréli a politikai irányítást az aprólékos beleszólással. A pártirányítás elsősorban az egyetemi-főiskolai KISZ Mzottságok szintjén hiztosított. Majdnem megoldatlan a KISZ alapszervezetek közvetlen pártirányítása. Ennek oka, hogy a KISZ szervezeti felépítése követi az egyetemek, főiskolák belső szeríezetét, és nem kapcsolódik a párt szervezeti felépítéséhez. Ezért kellene jobban érvényesülnie a kommunisták személyes részvételének és segítségének. A pártszervezetek deklaráltan partnernek tekintik a KISZ szervezeteket, de ez a gyakorlati munkában számos esetben az "oktató-hallgató" viszonynak felel meg. A KISZ szervezetek nagy erőfeszítéseket tesznek a hallgatók politikai nevelése, közéleti tevékenységük kibontatkoztatása, érdekeik képviselete, az oktatás korszerűsítése, a mozgalmi munka feltételei biztosítása érdekében. Pf^