MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1981
1981-09-17 175. öe. - 1981_PB 175/22
- 11 A gépi adatfeldolgozás ugyan elkészült, de a felmérés nem volt sok területen szakszerű, ezért az adatok nem megbízhatóak. A tervezési címjegyzékek így nem mindig objektív adatokra támaszkodnak. Nem megfelelő a tervkészítést megelőző feltárási munka sem. A kiviteli tervek nagy része késve készül el, és nem mindig a valós műszaki szükségletet tükrözi. A kivitelezési tervek nem a kivitelezővel egyeztetetten készülnek, mert a leendő kivitelező még nem ismeretes, vagy nem vesz részt az egyeztetésben, ezért a terveket sakszor módosítani kell. Gyakran az érintett bérlők ráhatása következtében túlzott igényeket, anyagigényes megoldásokat tartalmaz. Ez adódik abból is, hogy nincs előzetesen pontosan felmérve és előírva, hogy a lakóház felújítása során egy-egy lakásban mit indokolt, vagy kell cserélni, illetőleg felújítani, illetve az eredeti hibafelvélelezési jegyzőkönyvben foglaltaktól a munka során eltérnek. A lakásösszevonással járó épületkorszerüsitéseknél a kerületi tanácsok a korszerűsítésre kapott lakások egy részét más célra használják fel, és a tervezett korszerűsítések késnek, vagy elmaradnak. A kivitelezői előkészítésnél probléma, hogy sokszor késik a munkaterület átadása az átmeneti lakások hiánya, nem megfelelő összetétele és állapota miatt is. A lakohazfelujilasokhoz rendelkezésre álló 127o átmeneti lakás mintegy 5o %-a (7o2 db) szükség-, komfortnélküli, illetve félkomfortos. Nehezíti a helyzetet, hogy az átmeneti lakásokkal a vállalatok nem megfelelően gazdálkodnak, a lakások forgási sebessége a kivitelezések elhúzódása miatt lassú, de nem ritka az olyan eset sem, amikor a kerületi tanácsok szabálytalanul veszik igénybe, vagy utalják ki tanácsi bérlakásként az átmeneti lakásokat. (9. sz. melléklet) Mind az ingatlankezelő, mind az építőipari vállalatok - az idevonatkozó előírások ellenére - nem egyszer elmulasztják a kivitelezési munka megkezdése előtt felmérni: milyen számú és összetételű munkaerőt, milyen és mennyi anyagot, szerkezetet, gépet kell az adott munkaterületre -2X