MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1981

1981-09-17 175. öe. - 1981_PB 175/12

DUDAPEST FŐVÁROS TANÁCSA VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA JELENTÉS a Főváros kezelésében lévő lakóházak fenntartásával, felújításával kapcsolatos helyzetről, az ingatlankezeléssel, karbantartással é* felújítással foglalkozó szervek és szervezetek, kivitelező és terve­ző vállalatok tevékenységéről és javaslat a további feladatokra A lakásfenntartás és lakóházfelujitás egyre nagyobb jelentőségű társa­dalompolitikai feladat, amire a Politikai, Kormányzati és Társadalmi szer­vezetek egyre erőteljesebben irányítják a figyelmet, A lakosság életkörül­ményeiben, életszínvonalának alakulásában jelentős szerepe van annak, hogy milyen a meglévő lakásállomány állapota, a családok milyen állapo­tú, felszereltségü, illetve közmüvesitettségü lakásban élnek, és ebből kö­vetkezik a sokrétű feladat is. Indokolja a téma kiemelt kezelését a lakó— házfenntartásra vonatkozó, visszatérően és egyre erőteljesebben elhangzó 1 akossági kifogás, jogos panasz is, i Az e területen meglévő helyzet változtatása és javítása érdekében a Köz­ponti Uízottság, majd a Kormány már 197o-ben - és azóta több ízben is­foglalkozott a tanácsi kezelésben lévő lakásállomány fenntartásának kérdé­seivel. A lakásállomány fenntartása az uj lakások építésével azonos fon­tosságú feladattá vált, és a lakóházfenntartás fő irányai és tennivalói is meghatározásra kerültek, A tanácsi lakóházak fenntartására vonatkozó lehetőségek ez időtől kezd­ve jelentősen és folyamatosan növekedtek, A IV. ötéves tervben 9,5 mil­liárd Ft, az V. ötéves tervben pedig 16,5 milliárd Ft állt erre a célra a. főváros rendelkezésére, s ez 24,4 milliárd Ft-ra bővült a jelent tervidő­szakban. Dudapest, 1981, szeptember 8. Kés zült: 160 példányban; B/PB/22." / ^-V I Látta: (: dr. B4kéár LBstó :) J AX

Next

/
Thumbnails
Contents