MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1980

1980-11-21 168. öe. - 1980_PB 168/17

-3 A gazdasági növekedésnek viszonylag mérsékelt, de az 1979-80. évekét meghaladd üteme irányozható elS. A belföldi felhasználás a nemzeti jövedelem növekedésénél lényegesen kisebb mértékben, 3-5 %-kal emelkedhet. A terv figyelembe vette a fejlődés világgazdasági feltételeinek módosulásait, s azok népgazdaságunkra gyakorolt várható hatásalt. A szigorúbb követelményeket érvényesítő gazdaságpolitikai irányvo­nal következetes megvalósítása a gyakorlati cselekvésben rugalmas alkalmazkodást, a váratlan eseményekre is gyors, s átgondolt reagá­lást igényel. Mindezt figyelembe véve a terv a szokásosnál rugalmasabb, egyes kérdésekben nyitottabb, a döntéseket illetően helyenként orientáló jellegű. A középtávú terv gazdaságpolitikai programjellege lehetővé és egy­ben szükségessé teszi, hogy folyamatosan, as adott helyzethez iga­zodva kerüljenek meghatározásra a konkrét lépések. A lehetséges al­ternatívák vizsgálata, kialakítása a tervesőmunka további feladata. A terv karakteréből adódik az is, hogy az éves terveket a változó körülményekkel összhangban kell kidolgozni. Kedves Elvtársak 1 A terv gazdaságpolitikai irányvonalának alátámasztása, a társadalmi cselekvés formálása, a tartalékok feltárása és hasznosítása érdeké­A*

Next

/
Thumbnails
Contents