MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1980
1980-02-15 162. öe. - 1980_PB 162/16
14 Elhangzottak más vélemények is; javitani kell a kritikai és önkritikái magatartást, jobban fel kell lépni a közösségi élet és közéleti közömbösség, kultúrpolitika, stb. kérdéseiben. Egyetért velük. Pandurovits et. által - a VI. ötéves tervvel kapcsolatban - elmondottakkal vitatkozna. Jelen pillanatban a helyzetünk nehézsége, hogy VI. ötéves tervvel nem rendelkzünk és igy kell a kongresszus elé menni. Ennek több oka van; többek között az, hogy még a szocialista országok közötti tervegyeztető tárgyalásoknak is csak a kezdetén tartunk, még a Szovjetunióval is vannak eltéréseink. A magyar szerveknek időben megvoltak a jó elképzelései, ezek alapján folytak a tervegyeztető tárgyalások, amelyek azonban nem vezettek arra az eredményre, amely alapján a VI. ötéves terv készítéséhez hozzákezdhetünk volna. Következő héten kerül a Politikai Bizottság elé a VI. ötéves terv előkészületeinek állása, majd azt követően tárgyalja a KB. Pandurovits et. által elhangzott, hogy a pártban kétfajta szemlélet van: más jelenik meg az újságokban és mást mondunk. /Utalt a Budapesti Pártbizottság ülésén résztvevő KB titkár elvtárs által elmondottakra. / Ez az elvtárs semmivel sem mondott mást, mint ami a KB határozatban volt. Az, hogy részletesebben szólt és kényesebb kérdéseket és érintett, ez természetes. Mindig azt mondjuk, amit irunk, ez természetes. Nem ért egyet a KB határozatok végrehajtásával kapcsolatban elmondottakkal sem. Következetesebben szereztünk érvényt a politikai vonalnak. Ennek eredményei megmutatkoznak a beruházások tekintetében, az élet sok területén. Az elkövetkezendő időszakban az eddigieknek megfelelően a KB határozatok következetes végrehajtását szorgalmazzuk. Bakó elvtársnő által elmondottakat nem áll módunkban a tervezeten átvezetni. Somogyi elvtárs összefoglalója: Javasolja, hogy a PB vegye tudomásul a XII. Kongresszus előkészítésének budapesti helyzetéről adott tájékoztatót. Javasolja, hogy a következő határozatot hozza meg a testület: - egyetért a PB testülete azzal, hogy Méhes elvtárs által elmondottak képezzék a pártértekezleten a szóbeli kiegészités alapját, - bizza meg a PB a szerkesztőket azzal, hogy a mai vitában elhangzottakat vezessék át az irányelvekről szóló állásfoglalás tervezeten. Bizza meg a testület a Budapesti Pártbizottság titkárait a javitott szöveg jóváhagyásával. Budapesti Pártbizottság -az előterjesztést, a vitában elhangzottakat, a válaszadást, a határozati javaslatot egyhangúlag elfogadta. Á&