MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1978

1978-04-07 148. öe. - 1978_PB 148/23

- 22 ­Yégül felveti, a legnagyobb segitséget az ifjúságvédelem területén kéri. Ezen a vonalon szeretnének nagyobb ered­ményt elérni a párt, társadalmi szervekkel közösen annak érdekében, hogy az ifjúságot megmentsék attól, hogy a bű­nözők utánpótlásává váljanak. Az elkotmány csak a munkához való jogot mondja ki. Helytelen szülői szemlélettel lehet találkozni, elnézik, hogy a gyerekük ne dolgozzon, s avégén galerikba kerül, bönözővé válhat. Ekkor már nem lehet megmenteni. S a szülőkkel szemben nem lehet eljárni akkor, ha vállalják az eltartását. Ne legyen munkatábor, de azért kell, hogy kényszeritve legyenek az ilyenek a munkára. Felveti azt is, hogy a rendőri felügye­letet szigoritani kellene, nem időközönként meghosszabbítani, az ilyenek már nem javulnak meg. A közlekedéssel kapcsolatban az a. véleménye, erőteljesen szorgalmazni kell azt, hogy szigoritsák a jogositvánYok be­vonását egy éven túlra és csak akkor kapja vissza, ha ezután ismét vizsgát tesz az illető. Kéri a pártszervezeteket, hogy ilyen jogositvány visszaadási kérelmeket ne támogassanak. Ahhoz, hogy az iszákosság, vezetés közbeni ivás megszűnjön, az intézkedéseket szigoritani kell. Az igazi büntetés az, ha leveszik a kocsiról a rendszámot és akkor egy évig a kocsinak állnia kell, de ha nem veszik le a rendszámot, családon belül vezeti más a kocsit. Végezetül Benkei elvtárs megköszöni a felszólalásokat, a biztatásokat, a birálatot és azt, hogy a BPB napirendjére tűzte ezt a témát. Kéri a BPB., a kerületi pártbizottságok, valamennyi budapesti kommunista segitséget a további munká­jukhoz. J&

Next

/
Thumbnails
Contents