MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1977
1977-03-18 142. öe. - 1977_PB 142/49
2 egyes alkotóelemeivel az egyetértés ismételten kifejezésre jutott. Egy sor korábban kevésbé értett, vagy vitatott kérdésről cseréltek véleményt. Olyan problémák is szóba kerültek, melyekről szélesebb plénum előtt nem szólt volna az illető párttag. A beszélgetések önkritikussága, önkontroll jellege halványabb volt a hibák birálatánál. Ezekkel kapcsolatos saját szerepét, felelősségét nem mindenki hangsúlyozta eléggé. A tagkönyvcsere során megerősödött eszmei, politikai cselekvési egység nem jelenti azonban azt, hogy a párttagságon belül megszűnt minden véleménykülönbség, hogy ma már semmilyen kérdésben nincsenek eltérő vagy hibás nézetek. Ezek időnként a bel- és külpolitikai események hatására újratermelődnek. A vélemények tartalmát nagymértékben befolyásolta az is, hogy az egyéni beszélgetések időszakában az adott munkahelyeknek milyen volt a gazdasági, politikai helyzete, az emberek hangulata, egymáshoz való viszonya. Mindezek helyenként ma is zavarják, de alapvetően nem bontják meg a párt egységét. Ismételten meggyőződtünk arról, hogy a párt egységét nem lehet .statikusan felfogni, azt újra és újra meg kell teremteni. Néhány fontos politikai kérdésben szükségesnek tartjuk az egységet és a nézetkülönbségeket külön is bemutatni: - A proletárdiktatúra szükségességét a párttagok elismerik. Egyetértenek az államélet és a szocialista - ezen belül a munkahelyi - demokrácia tartalmi fejlesztésének irányával és tennivalóival. Megvalósulni látják az állampolgári jogokat. Erőteljesen igénylik azonban a bürokratikus jelenségek gyorsabb felszámolását, valamint - különösen munkások körében - a központi irányítás és ellenőrzés fejlesztését. A jogok és kötelezettségek egységét erőteljesebben kérik érvényesíteni, sokak szerint túlzottan liberálisak vagyunk. A nemzetközi kommunista mozgalomban a proletárdiktatúráról 43