MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1977

1977-12-09 146. öe. - 1977_PB 146/43

- 8 ­Ez nem tekinthető belügynek. A jelenlegi körülmények között az önálló francia atom-ütőerő a Szovjetunió, a szocialista országok biztonságát veszélyezteti. A szovjet elvtársak a francia elvtársaktól eltérően azt hangsúlyozták, hogy a vita nyilvános folytatása csak a burzsoáziának használ. Az SZKP továbbra is kész elvi alapon és megfelelő formában folytatni a párbeszédet és kész minden lehetőséget megadni a francia testvérpárt vezetőinek és tagjainak, hogy valós és alapos ismeretedet szerezzenek a Szovjetunió tényleges viszonyairól. A szovjet elvtársak tájékoztatást adtak arról is, hogy miért nem szólalt fel a Spanyol Kommunista Párt főtitkára, Santiago Carillo. Az ünnepségre egy napos késéssel, november 2-án este érkezett és azonnal bejelentette, hogy november 4-én már haza kivan utazni. Tudomására hozták, hogy aligha lesz lehetősége a Kongresszusi Palotában felszólalni, mivel az ott folyó ünnepi ülés programja feszitett. Azt javasolták, hogy Carilló elvtárs november 4-én délelőtt a moszkvai területi pártaktíva ülésén, vagy november 5-ón a moszkvai pártszervezetek ülésén szólaljon fel. Közölték azt is, hogy a Pravda közzéteszi a beszédét. Carillo főtitkár azonban mindkét javaslat elől elzár­kózott és november 4-én elutazott Moszkvából. Hazatérése után ugy nyilatkozott, hogy nem kapott lehetőséget a felszó­lalásra. Az SZKP Központi Bizottsága Carillo magatartásától függetlenül továbbra is törekszik a kapcsolatok fenntartására a Spanyol Kommunista Párttal. Megjegyezzük, hogy Carillo o$>an értelmű nyilatkozatot is tett, mintha Moszkvában megbeszélést folytatott volna Kádár János elvtárssal. A valóságban az történt, hogy amikor Kádár elvtárs összetalálkozott vele, üdvözölte, és megjegyezte: "Örülük,hogy eljött Moszkvába." Tisztelt Pártbizottság! Kedves Elvtársak! Ismeretes, hogy hazánkba látogatott Georges Marchais elvtárs, ki

Next

/
Thumbnails
Contents