MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1976

1976-11-01 139. öe. - 1976_PB 139/37

Pedig éppen az ellenkezője az igaz = olyan pár/ ez, amelyben az egyik nem nélkülözheti a másikat. A feladatokról való eszmei elmefuttatás gyakorlati tettek nélkül nem más, mint fecsegés. Ugyanakkor az eszmei irányitás lebecsülése csak prakticista gyakorlatot szülhet, amelyben a politikai tartalom szorul háttérbe. - Az eszmei irányitás és a gyakorlatiasság feltételezi: - a pártos elvhüséget, - a szervezettséget és fegyelmezettséget, - a kezdeményezést, a rugalmasságot,. - a megfelelő' hozzáértést, - a személyes felelősséget, - az ellenőrzés rendezéseit. - A közösségek előtt a feladatok konkrét formában vetődnek fel, előlük kitérni nem lehet. De nem is lenne helyes, mert a párt nemcsak közvetiti a feladatot, nemcsak információt szerez arról, hanem szervezi is azok végrehajtását. Erre is had mondjak konkrét példát: Nemrégen kintjárt a Politikai Bizottság egyik tagja az IKARUS-ban. Természetes, hogy iparpolitikánk olyan fontos kérdése^a jannüprogram "teritékre" került. Az üzemi beszámoló nagyon konkrétan tette szóvá a programnak eredményeit is, de gyengeségeit is. Ha a pártnak csak továbbadó és információt szerző feladata lenne, akkor elegendő lenne az ott felvetődött dolgokat szóvátenni a minisztériumban vagy a programban résztvevő más üzemek pártszervezeteit értesiteni és utána "mossuk kezeinket". 3*

Next

/
Thumbnails
Contents