MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1976
1976-06-28 138. öe. - 1976_PB 138/48
_ ^ Az egész munka tehát megmutatja, hogy a párttag ságban továbbra is megvan a tettrekészség, az elmondottak során pedig nem vadonatúj kérdéseket és problémákat vetettek fel, hanem azokat, amelyeket lényegében eddig is ismertünk és tudtunk. Ez önmagában véve is jé dolog. Ugyanakkor mindez kötelez bennünket arra, hogy az elhangzottak közül ami értelmes és megvalósítható, arra minden szinten intézkedjünk és azokban eljárjunk, s ami jogos birálat volt, azt pedig kijavitsuk. Azokban a kérdésekben, ami nem megoldható, arra is válaszoljunk, szükségképpen a hifcás nézetekkel pedig vitatkozzunk* így tehát most jelentős felelősség van a vezetésen is, hiszen nagymértékbenkrajtünk múlik, hogy a beszélgetések tanulságait hogyan tudjuk hasznosítani. A Budapesti Pártbizottság számára is fontos, hogy majd a soron következő munkástilusunk és munkamódszerünk áttekintésénél az itt szerzett tapasztalatokat is felhasználjuk. Éppen ezért nagy gondot kell fordítanunk arra, hogy az aiap szervezetek által elkészített összegzéséket minden szinten a pártbizottságok értékeljék ki