MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1976
1976-06-28 138. öe. - 1976_PB 138/33
- 13 Többen megfogalmazzák azt is, hogy akulturális művelődési lehetőségeik a túlzott leterhelés miat korlátozottak. A növekvő igényességük kifejeződöt saját általános műveltségük, politikai és szakmai képzettségük fokozására. Kérik a pártszervezeteket, hogy a képzés- továbbképzés összhangját jobban teremtsék meg. Jelentős azoknak a párttagoknak a száma, akik hossza éveken keresztül politikai képzésben vesznek részt, de a politika elméleti összefüggéseket nem ismerik. Sokan birálják " az állami oktatási intézmények marxista-leninista képzé sének szinvonalat. A párttagokkal folytatott beszélgetések alapján külön kell szólni egyes rétegek, csoportok által megfogalmazott sajátos kérdésekről: a,/ A munkások körében lefolytatott beszélgetések tapasztalatai egységes szemléletet tükröznek. Kifejezték azt, hogy a vállalati feladatok teljesítésén keresztül magasabb színvonalon kivannak hozzájárulni a XI. kongresszus határozatainak és az V. ötéves terv célkitűzéseinek teljesítéséhez. Számos konkrét javaslatot, munkafelajánlást tette Ehhez azonban igénylik, hogy a döntésekben konkrétabban vegyenek részt, azok előkészítésében és meghozatalában egaránt. 33