MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1976
1976-04-27 136. öe. - 1976_PB 136/77
- 39 problémák feltárásán túlmenően számitani lehet rájuk a problémák megoldásában is. A másik tennivaló, amellyel a fiatalok mozgósítását segithetjük, elsősorban az, hogy konkrétabb feladatot adjunk minden fiatal kollektiva számára, olyan célokat fogalmazzunk meg, amelyekre konkrét erőkifejtéssel válaszolhatnak, amelyek előttük beláthatóvá teszik mindazt, amire a nagyobb kollektiva, az egész társadalom számit a fiatalok vonatkozásában. Az ősszel ismét ifjúsági parlamentek lesznek, és ez országos alkalom lesz arra, hogy minden szinten - elsősorban az üzemi, intézményi kollektívákra gondolok - konkrét és világos feladatokat határozzunk meg. Ebben a Budapesti Pártbizottság és a pártszervezetek sokát segithetnek a KISZ különböző szervezeteinek. Eddigi munkánk tapasztalataira támaszkodva arról is szólnom kell, hogy a következő ötéves tervben is úgy szeretnők megfogalmazni feladatainkat, hogy ne forgácsoljuk szét a rendelkezésünkre álló erőket, s a több mint 400 OOO-es budapesti ifjúságot, csaknem 200 OOO-es tagságot koncentrált, kiemelt, ténylegesen összefogható, jól áttekinthető feladatok megvalósítására mozgósitsuk. Ezért Budapesten néhány kiemelkedő, nagy jelentőségű gazdasági, épitési feladatra szeretnők mozgósitani a fiatalokat. Erről majd konkrétan is szeretnék néhány szót szólni. A kerületi és helyi feladatok végrehajtása szempontjából legalább ilyen fontos, hogy egységben szeretnők értelmezni és megtervezni a munka menetében azt, hogy ne csak fővárosi feladatokra vegyük igénybe a KISZ-szervezetek tagjait, hanem helyi, üzemi, vállalati, lakóterületi feladatok végrehajtására