MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1976
1976-04-27 136. öe. - 1976_PB 136/72
- 3b/-a • lálni. Bizonyosan meg is oldódik ez a probléma, amint a lehetőségek adottak lesznek rá. Szeretném jelezni a Pártbizottságnak, hogy ennek az ötéves tervnek az időszakában a kerületben sorrakerüiő egy központi nagyberuházásnak, a szemétégetőaű uünek a megvalósításához kerületünk is szeretne hozzájárulni, elsősorban társadalmi munkával, a dolgozók és mások részéről, amely besegitós hozzájárul a szemétégető műnek gyorsabb, vagy legalábbis határidőre való elkészitésc^. Nagyon fontosnak tartjuk az egész fővárosban, vagy annak nagyobb részén keletkező szemét eltüntetését. Máris elhatározott szándékunk tehát, hogy a szemétégető mü felépitését társadalmi munkában segitjük. Van még egy kérdés, amelyet szeretnék szóvá tenni. Az utóbbi időben a fővárosi tervvel kapcsolatban, de általában is előtérbe került a propaganda kérdése. Politikai munka kérdése. Az utóbbi időben egy kicsit megszokottá vált, - va nem tudom minek nevezzem - hogy elsősorban a gondok kapnak hangot és bizonyos értelemben háttérbe szorul a pozitiv alapú, vagy optimista hangvételű megitélóse a helyzetnek, és a belőle történő politizálás, vagy informálás, tájékoztatás/. Nap, mint nap lehet ezzel találkozni, napról-napra hall oz ember véleményeket • Ilyen szempontból szeretném megragadni a lehetőséget, és elmondani véleményünket a főváros V. ötéves tervéről. Végigolvasva ugy gondoltuk, hogy egy óriási nagy dologról van szó. Társadalmunk fejlődésében végülis eljutott odáig, hogy az előttünk álló ötév alatt egy óriási tervet tud megvalósítani. Nem ^n