MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1975

1975-10-31 132. öe. - 1975_PB 132/56

-13­rá, hogy a párt és a Magyar Népköztársaság hatékonyan és kezdeményezőén kivette részét azokból a nemzetközi erőfeszí­tésekből, amelyeknek eredményeként világszerte növekedtek a béke és a haladás erői. Nagyra értékelik a Szovjetunió és a szocialista országok következetes békepolitikáját , amelynek eseményeként az enyhülés a világpolitika fő irányzata lett. Az NDK elisme­rését, a vietnami nép győzelmét, az európai biztonsági érte­kezlet sikeres befejezését stb, mind e politika eredményeként tartják számon. Az enyhülés tovább erősitésének feltételét a Szovjetunió és a szocialista országok egységének növelésé­ben, következetes és összehangolt aktiv békepolitikájában látják. Az enyhülést ellenző erők aktivitása, átmeneti sike­reik a közvélemény egy részében bizonytalanságot okoznak. A békés egymás mellett élés elvével, az elv alapján folytatott politikával teljes az egyetértés . Vannak azonban olyan vélemények is, amelyek szerint a békés egymás mellett élés és az imperializmus elleni harc egyidejű érvényesitése nem lehetséges. Előfordul, hogy nemzetközi eseményeket nem az osztályharc oldaláról, nem osztályszempontból vizsgálják. Bizonyos illúziók tapasztalhatók olyan nyugati vezetők iránt, akiket a realitás és az erőviszonyok a békés egymás mellett élés és együttműködés mellé állított vagy kényszeritett. Külpolitikánk alapelve ós következetes gyakorlata ­szilárd szövetség a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal - egyértelmű támogatásra talál. Erősödött Kina egységbontó politikájának elitélése. Nőtt az értetlenség Románia egyes kül- és belpolitikai lépéseivel szemben. Külpolitikánk, amely erősítette a szolidaritást és az együttműködést az antiimperialista nemzeti felszabadító mozgalmakkal és a függetlenségüket kiharcolt államokkal, tá­mogatásra talál. Egyes fejlődő országokkal kapcsolatos poli­tikánk fogadtatása azonban ellentmondásos. Gyakori a meg­kérdőjelezése erkölcsi, politikai, anyagi támogatásuk hasznos­ságának. re

Next

/
Thumbnails
Contents