MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1975
1975-10-31 132. öe. - 1975_PB 132/7
- 6 3./ napirendi pont ; i A Budapesti Pártbizottság feladatterve az MSZMP XI. kongresszus és a Budapesti Pártértekezlet határozatainak végrehajtására. / Tervezet / A PB hozzájárul, hogy a feladatterv tárgyalásán a BPB. osztályvezetői is résztvegyenek. Katona Imre elvtárs ; A Pártértekezlet és kongresszus után a budapesti pártmozgalom előtt megfogalmazódtak a fő feladatok; - ismertetni, elfogadtatni a kongresszus határozatait, döntéseit. Ezt a munkát megkezdtük, sőt az első szakaszt be is fejeztük; - hozzákezdeni a végrehajtásra ösztönzéshez, és magát a végrehajtást megkezdeni. Ebben már sok konkrét lépés történt; - szélesebbé tenni az ellenőrzést. Feladatunk volt, hogy ezekkel párhuzamosan - a közeli feladatokon tul - az egész beszámolási időszakra munkaprogramot készitsünk, ami leegyszerűsítve, de tömören fogalmazza meg a fő feladatokat, amelyeket a tervidőszakban szem előtt kell tartani. Ezeknek szellemében készitette a PVB a beterjesztett feladattervet, melyet az éves, és közbenső tervek készitésénél figyelembe kell venni. Ezen feladatterv jóváhagyását kéri a PB-től. Fő kérdésnek a gazdasági feladatok sikeres megoldását tekintettük. Ennek érdekében áttekintettük az 197^/75 éves feladatokat, konkrétan meghatároztuk azokat, amelyeket a vezetőkkel megbeszéltünk; sorravettük a beruházások helyzetét; beszámoltattuk a 43. ÁÉV-ot a lakásépítésről; a Ganz Mávagot a felvonógyártásró, stb, tehát a PVB a kongresszust követően azonnal megkezdte a végrehajtás munkáját, igy érdemben foglalkoztunk az V. ötéves tervvel is. Soha még ilyen időben fővárosi 5 éves előzetes terv ennyire széleskörű egyeztetéssel nem készült még el. Ez egyben kényszerpályát jelent arra is, hogy a véglegesitésnél ezek a feladatok teljesüljenek. Bátran kiállhatunk a tömegpropaganda munkában, mivel Budapest dinamikus fejlesztését tovább tudjuk vinni annak ellenére, hogy súlyos terhek nyomják a népgazdaságot. Ki kell alakitani Budapest iparfejlesztési koncepcióját; ehhez is hozzákezdtünk, a BPB-vel koordinálva egyeztetünk és 1976 végére kialakul egy egységes koncepció. Párt belső élete; Lépések történtek az uj vezetőségi tagok felkészítésében, erőfeszítések a pártépités továbbfejlesztésére, és konkrét, adminisztratív intézkedések nélkül elérjük a munkások - főleg nagyüzemi munkások - megfelelő számban történő bekerülését a pártba. Foglalkozunk a munkstilus javításával, 1976 első felében PB-ülés elé hozzuk a témát. Elfogadtuk a tagkönyvcsere lebonyolításának tervét. Megalapítható tehát, hogy amire a pártértekezlet és utána a PB döntést hozott, azok végrehajtását elkezdtük. Mai feladatunk az öt évre szóló munkaprogramot elfogadni, dönteni arról, hogy az alapvető határozatokból helyesen emeltük-e ki azokat a témákat, amelyeknek szerepet kell kapni az elkövetkezendő évek munkájában. %