MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1974

1974-02-21 118. öe. - 1974_PB 118/82

29 ­IV. Határozati javaslat. A Politikai Bizottság elfogadja a Budapesti Pártbizottság beszá­moló jelentését az 1969. december 2-i határozat végrehajtásáról. Megállapítja, hogy a főváros fejlesztése alapvetően a határoza­toknak megfelelően és eredményesen folyik. 1./ Helyesli a főváros fejlesztésének a jelentésben foglalt s a következő ötéves tervidőszakra vonatkozó fö irányait: a./ egyetért azzal, hogy"az országos érdekeknek megfelelően a népgazdasági tervekkel összhangban, az Állami Tervbi­zottság irányításával kerüljön kidolgozásra 1975. köze­péig - Budapest és vonzáskörzete területfejlesztési ter­vével egyeztetve - a budapesti ipar intenzív és szelek­tív fejlesztési koncepciója; b./ helyesli az egyes városrészek fejlesztésének differenci­áltságát, a peremkerületi városrész-központok kialakítá­sát. Szükségesnek tartja, hogy a városépítésben a fő feladat továbbra is a tömeges lakásépítés és felújítás, valamint a tömegközlekedés gyorsütemű fejlesztése legyen. Indokolt, hogy az eddiginél nagyobb mértékű fejlesztés valósuljon meg a főváros egészségügyi, kereskedelmi és művelődésügyi hálózatában. 2./ A Központi Bizottság illetékes osztályai az V. ötéves terv előkészítésének időszakában és a végrehajtás menetében fon­tosságának megfelelően foglalkozzanak a főváros fejlesztési problémáinak megoldásával. A Központi Bizottság Gazdaságpolitikai Bizottsága a népgaz­dasági tervjavaslat elkészítése során külön tárgyalja meg a fővárosi V. ötéves fejlesztési irányelveket. P-

Next

/
Thumbnails
Contents