MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1973

1973-04-20 114. öe. - 1973_PB 114/30

± K Tájékoztató az időszerű bel- és gazdaságpolitikai kérdésekről az MSZMP KB. 1973. április 18-i ülése alapján. I. A Központi Bizottság múlt év novemberi határozata nyo­mán az elmúlt öt hónap életünk minden területén politikai szem­pontból élénk, tevékeny időszak volt. A párt különböző szintű vezető szervei, a pártszerveze­tek, a társadalmi- és tömegszervezetek, a kormány és az Ország­gyűlés jelentós munkát végeztek a Központi Bizottság novemberi határozatának végrehajtása érdekében. Közvetlenül a Központi Bizottság ülése után, még novem­berben, megtárgy-alták a határozatot a budapesti, a megyei, a járási, a városi és a kerületi pártbizottságok kibővített ülései. 1973. januárjában és februárjában az alapszervezetek meg­tartották szokásos beszámoló taggyűléseiket, ahol a párttagság 25-30 %-a felszólalt. Megállapítható, hogy a Központi Bizottság határozata mindenütt a figyelem középpontjában állt, kiegyensú­lyozott politikai légkört teremtett, elosegitette a pártegység fejlődését, a pártélet és a pártmunka megélénkülését. A novemberi határozat ismertetésében fontos szerepet ját­szottak az ugyancsak januárban és februárban megtartott pártna­pok is. Az országban mintegy 14.000 pártnapot és csoportos meg­beszélést tartottak, kb. 2 millió résztvevővel. A novemberi határozat egységes értelmezését szolgálta a januárban megrendezett országos agitációs, propaganda és művelő­dési tanácskozás. A tanácskozás a Központi Bizottság novemberi állásfoglalása alapján megtárgyalta a X. kongresszus határozatai­nak végrehajtásával kapcsolatos további feladatokat, s az elért eredmények alapján kritikusan elemezte az ideológiai élet terüle­tén jelentkező problémákat. bO

Next

/
Thumbnails
Contents