MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1973

1973-12-14 117. öe. - 1973_PB 117/25

- 15 ­Csak felsorolásszerűen emlitem meg, hogy miként országosan, Budapesten is jelentős lépések történtek a nők társadalmi helyzetének javitása, az ifjúság és a családvédelem fejlesztése, a népesedési helyzet javitása terén is. Most «sak azt emelem ki, hogy a nők társadalmi helyzetének alapvető megjavitasa és megváltoz­tatása csak sok évi munka eredményeként következhet be. Ahogy az egész ország­ban, mi Budapesten is már elindultunk ezen az utón, érezhető és komoly ered­ményeink vannak, de nem szabad lankadnunk, következetesen folytatni kell a munkát, hogy a következő években elérjük a kitűzött célt. Ami az ifjúság kérdését illeti, itt is több helyes és eredményre vezető lépés történt, vannak már érezhető eredmények és javult a helyzet. De ha a nők­nél több éves feladat a határozatok végrehajtása - mutatott rá Kádár elvtárs ­akkor az ifjúság vonatkozásában azt kell mondani, hogy a párt és a szocialista állam állandó és örök feladata, hogy az ifjúság fejlődésének kérdéseit megfe­lelően napirenden tartsa és figyelemmel kövesse. Ha figyelmünk lankad, hogy­ha levesszük erről a gondunkat, akkor magától az ifjúság fejlődése nem alakul ugy, ahogy annak szocialista országunkban alakulnia kell. A népesedés kérdésében is megfelelő rendelkezések születtek és napvilágra is kerültek. Tovább kell dolgoznunk azért, hogy ezek együttes hatásaként a köz­felfogás, a szemlélet ugy alakuljon, az anyagi körülmények olyanok legyenek, hogy néhány éven belül kézzelfogható eredmények szülessenek a családok fejlő­désében, a népesedés alakulásában. A belpolitikai helyzetről a budapesti tapasztalatok alapján is azt mondhatjuk, hogy az jónak nevezhető, kedvező. A novemberi határozat végrehajtásáért foly­tatott munkában az eltelt 1 év alatt is erősödött a szocialista nemzeti összefogás, erősödött a szocialista közgondolkodás, előre jutott a szocialista társadalom épitése. Az elmúlt évi fejlődésünk alapvető mérlege pozitiv. Kádár elvtárs aláhúzta, hogy az irásos jelentés könnyen kel^thet olyan benyomást, hogy életünk problémamentes, minden rendben van, minden határozatot JSr

Next

/
Thumbnails
Contents