MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1973

1973-12-14 117. öe. - 1973_PB 117/23

- 13 ­Kedves Elvtársak ! Kádár elvtárs belpolitikai kérdésekről szólva rámutatott, hogy a múlt évi novem­beri határozat elvileg helyes volt ebben a vonatkozásban is, kiállta a gyakorlat próbáját. A határozat végrehajtásával erősödött a párt vezető szerepe, ebben meghatározó tényező a párt szövetségi politikája, a kommunisták és a partonki ­vüliek szövetsége. Pártunk a novemberi határozat végrehajtásában is széleskörű tömeg­támogatást élvezett. A határozat maga nagy segítség volt és a végrehajtása természetesen még inkább, hogy ez alatt az esztendő alatt feltétlen ül és érezhetően erősödött a munkásosztály hegemón szerepe és politikai megbecsülése. Megerősitést nyert ez alatt az egy év alatt a pártnak a fő belpoli­tikai törekvése, hogy a belpolitikai fejlődés alapvető útját a szocialis­ta demokrácia és külön hangsúlyozottan az üzemi demokrácia további kibontakoztatásában és megerősítésében látjuk Kádár elvtárs aláhúzta, hogy az üzemi demokrácia kiszélesítésének tanulmányozása, a fejlesztés lehetőségeinek kidolgozása, a XI. Kong­resszusra való felkészülés egyik alapvető kérdése kell hogy legyen mert ha az országban általában érvényesül a szocialista demokrácia, akkor jogos követelmény az, hogy a munkásosztály még inkább élvezze a szocialista rendszernek ezt az előnyét. Helyzetünknél fogva nekünk Budapesten külön is kötelességünk, hogy összegezzük az üzemi demokrácia fejlesztésében eddig szerzett tapasz­talatokat, kezdeményezzünk és dolgozzunk ennek még jobb gyakorlati érvényesítéséért. 2j

Next

/
Thumbnails
Contents