MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1973

1973-12-14 117. öe. - 1973_PB 117/6

- 4 ­Egyesek a régi balos hibákat most jobbról próbálják jóvá­tenni. Az ilyen "Lukács-tanitványok"-ka 1 Lukács elete utolsó éveiben szembekerült. Vannak azonban olyan tehetséges Lukács tanítványok is, akik hűséges emberei a pártnak. A munkásosztály vezető szerepével kapcsolatban felvetődik ér­telmiségi területen: hogyan vezethet a munkásosztály, amikor az információk nem jutnak el hozzá, nem tud szelektálni, ki­emelni az információk tömegéből. A munkásosztály az egyetlen, akinek érdeke, hogy egyetlen osztályt^se nyomjon el, az igaz­ság kiderítésében mindig érdekelt. Száma évről évre növekszik, nő általános és szakmai műveltsége. Nyugaton is egyre erősebbek a munkáspártok, a szakszervezetek. Nemzetközi politikánk sokoldalú. Az NSZK-val való kapcsolat alakításában is barátainkhoz maradtunk hűek, még ha ez áldo­zattal is járt. Utolsónak tartottunk ki. A közel-keleti kérdéssel kapcsolatban az a véleménye, hogy ezt elbírálni, az izraeli kérdést megítélni csak osztályalapokon lehet, nem rokoni és egyéb alapokon. Az a zsidóság, amely a fasizmus legszenvedőbb alanya volt, ki­vándorolt az arab világba és öntörvényű életét,élve nem prog­resszív utón halad előre, hanem reakciós leajzí. Az arabokra azt mondják, hogy elmaradottak, ez is az imperializmus követ­kezménye. Réti Lajosné et: Náluk az üzemben a dolgozónak az a véleménye, hogy a X.Kong­resszus célkitűzései az 1972-es novemberi határozattal nyertek igazi végrehajtást. Elismerik az eredményeket, de az élet min­dig ujabb feszültségeket teremt. Az életszínvonalhoz tartozik, hogy-; bizonyos községekben már megoldották a lakásproblémát, az óvodai elhelyezéseket, de Budapesten még ettől nagyon messze vagyunk. Nagyobb erőfeszí­téseket kell tenni ezek megoldására. Az emberek türelmetlenek, amikor magyarázatokat adunk. A vezetőkkel kapcsolatos problémákról általánosítva beszél­nek. Ha valaki valahol hibát követ el, nyíltan fel kell tár­ni, nem általánosítva elmondani. A kollektíva is hibás, ha egy vezetőt enged odáig jutni, hogy hibákat kövess<n el. Hol van a kritikai szellem. Az általánosítás azért nem jó, mert a vezetők többsége becsületesen dolgozik. Az uj mechanizmus bevezetésekor felvetődött néhány probléma. A vállalati ösztönzők nem mindig azonosak az államérdekkel. A felelős vezető a vállalati érdeket tartsa szem előtt, vagy az államérdeket? Véleménye szerint mindig az államérdek az első, ezt ő be is tartja. A rádióban hallotta az üzemi demokráciával kapcsolatban emle­getni, hogy egyes vezetők csak ünnepi alkalmakkor találkoznak a munkásokkal. Nem ettől függ az üzemi demokrácia. A március 15-i eseményekkel kapcsolatban az a véleménye, hogy a KISZ. vezetőség magyarázza meg a tagoknak miért kell kimenniök a fiatalok közé. Ez elmaradt, s Önkéntelenül sokan segítőivé váltak a rendbontóknak. C

Next

/
Thumbnails
Contents