MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1973

1973-10-30 116. öe. - 1973_PB 116/112

2 ­Ehhez tudni kell, hogy mi a főváros helyzetéből, a szükségletekből kiindulva, elvégzett számitások alapján meglenetősen széles belső koordináció után az általunk indokoltnak és feltétlenül szükséges­nek tartott igényeket fogalmaztuk meg ugy, hogy a főváros dinamikus fejlődése biztositva legyen. Még nem végeztünk részletes pénzügyi számításokat, nem mérlegeltük a megvalósítás anyagi lehetősége­it! /Nem is tudtuk!/ A munka egy későbbi szakaszában, amikor már ponto­sabb ismeretekkel és részletesebb számitásokkal rendelkezünk, ismét javasolni fogják a téma megtár­gyalását! Ezt az anyagot tehát a tervező munka kiinduló ok­mányának lehet tekinteni amely csak a fejlesztési célú elgondolásokat tartalmazza. A szervezési, fenn­tartási és egyéb erők mozgósitása később kidolgozan­dó feladat. 2./ Szükség van erre a vitára azért is, mert több vonatkozásban nem tudunk várni a népgazdasági irányelvek, még inkább a tervek végleges kidolgo­zásával, mert ebből később sok probléma származna. Pl. az V.ötéves tervi lakásépítés előkészítését /76-77/ már el kellett kezdeni. Szemétégető beren­aezés épitésének előkészítése. Szennyvíztisztító berendezés épitésének előkészítése, közművesítés folyamatos biztosítása, nagyobb közi. beruh. elő­készítése. 3./ Szükségesnek tartjuk, hogy a vita és az észerevéte­lek, javaslatok alapján esetleg átdolgozzuk, ki­egészítsük célkitűzéseinket, majd ezt követően a kialakult koncepciót a K.B. illetékeseivel, az Állami Tervbizottság vezetőivel és több érintett miniszter elvtárssal szeretnénk ismertetni még a népgazdasá­gi tervek kidolgozása előtt. JA1.

Next

/
Thumbnails
Contents