MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1973
1973-10-30 116. öe. - 1973_PB 116/98
- 95/a hozzájuk kapcsolódó létesítmények, ITen nyugtat meg engem az, amit Szilágyi elvtárs mondott, mert ha jól értettem,azt mondotta, hogy a telepszerűen épülő társasházakhoz biztositanak kapcsolódó létesítményeket, de a magánerőből épitett lakások nem telepszernek. Pedig azokhoz is kellenek kapcsolódó létesítmények. Sajnos, -az a terület, amelyről Tóth elvtárs szólott, éppen ilyen terület, és más ilyen kerületeink is vannak, az I.-II, kerület, szétszórtan ottis sok lakás épült ás valószínűleg fog még épülni. Ha akarjuk, ha nem, sűrűsödik egy adott területen a lakosság száma ós igy több üzletre, több bölcsődére-óvódára, meg iskolára van szűkség. Valamiféle megoldást erre is kell majd találni a következő ötéves tervben. Jogos igény a telekfelmérés. Az egész országban probléma, nemcsak fővárosi specialitás, Á telkek felmérésével, nyilvántartásával kapcsolatban vannak problémái:. Van rá kormányhatározat, most már csak végre kell hajtani. Ha jól enelékszem, ez nem is egy sekély évét feladata lesz, hanem Go-ig kell rendezni ezt a témát, hiszen magunk között szólva:dzsungel az, ami pillanatnyilag van. Teljesen indokolt tehát, hogy rendezzük. Felvetette Tóth elvtárs a tanácsi apparátus anyagi és erkölcsi.megbecsülésének kérdését, Telje3 egészében egyetértek vele. Jelenlegi ismereteim szerint a jövő év során kerül rá sor. Világosan fogalmazva: arról van szó, hogy a tanácsi dolgozók bérrendezésére is sor kerül, Felelősséget nem vállalokjí érte, de mostani ismereteim szerint 74-ben sor kerül rá. Egyébként rendkívül indokolt, megoldásra váró kérdés. 3£