MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1973
1973-10-30 116. öe. - 1973_PB 116/87
- 84 kai rendelkezünk* Ami a ív, ötéves terv időszakát illeti, hiba lenne figyelmen kivül hagyni a biztató jelenségeket, pl. azt, hogy a tertiar-ágazatokban az elmúlt években emelkedett a létszám és ennek köszönhető, hogy a ázolgáltatás területén olyan szinvonalat tudtunk biztosítani, amely ismeretes az elvtársak előtt. Hogy az építőipar nunkaerőellátottságában ilyen kedvező helyzetet tudtunk teremteni, az is erre az időszakra esett. Az iparban ugyanakkor csökkent a létszám, a termelékenység emelkedése mellett, jól lehet mindez kényszerítő okok miatt következett be. Azt is mondhatnám, hogy tulajdonképpen mérséklődött a munkaerővándorlás az utóbbi évben, ami azt mutatja, hogy több gondot forditanak a vállalatoknál a munkaerő megtartására, mint korábban. Összegéjászében tehát a IV. ötéves tervben a munkaerőfronton is bizonyos kezdeti változások tapasztalhatók, hiba lenne azonban figyelmen kivül hagyni, hogy ezek mögött az eredmények mögött a meglévő feszültségek, kiegyensúlyozatlanságok az V. ötéves tervben várhatóan csak erősödni, növekedni fognak. A foglalkoztatottság nemcsak a fővárosban ért el magas szinvonalat,hanem vidéken is egyre jobban emelkedik-és igy a korábbi munkaerőforrás, amelyből Budapest táplálkozott<•már elakadóban van és azzal kell számolni, hogy a következő években legfeljebb a szintentartást lehet biztosítani egyes ágazatokban, de a továbbfejlesztésre nem adnak alapot. Arról van szó, hogy öregszik aváros, a fővárosi haladdóság az országos felett van, a születések 3záma pedig az országos alatt. A meglévő ifjúsági munkaerőforrás, a napi ingázók számának alakulása sem <?*