MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1973

1973-10-30 116. öe. - 1973_PB 116/85

- 82 ­hogy minden év végén éjjel-nappal dolgoztunk azért, hogy a la­kástervet teljesiteni tudjuk, a lakások nagyjából el is ké­ssültek, de a következő év első negyedében még nagyon sok órát fordítottunk rá és a lakásokat végülis igazán csak az elsu ne­gyedben lehetett átadni. Elhatároztuk akkor, hogy még ha az állásunkban kerül is ,ezt az utat nem járjuk tovább. Áttértünk az egyenletes termelésre és elértük, hogy pl. az idei 9«15o la­kás 76.1 %"át már szeptjüember 3o.-ig átadtuk. A mi iparunk te­hát már olyan komoly iparág, amelyben a folyamatos, egyenle­tes termelésnek döntő szerepe van, - és ugyanezt kívánjuk el­érni a kommunális létesítményeknél is. Itt is/ szeretnénk rá­térni az egyenletes, folyamatos termelésre. Ennek igen komoly gazdasági kihatásai vannak, nem beszélve arról, hogy időre tu­dunk átadni. Azt jelenti tehát, hogy nem szeptemberben akarunk iskolát átadni, hanem az év 12 hónapjában egyenletesen. Igaz, hogy ez nem mindenesetben felel meg az egyes kerületi tanácsok­nak, de kérjük az iparág érdekében és azért, hogy többet tud­junk produkálni, támogassák ezt a törekvést-és mi azon leszünk, hogy az igy jelentkező kapacitással megnagyobb vállalásokat tud­junk ebaközölni. Felvetődött az üzemi dolgozók társasház építésének kérdése. Szeretnénk a X. kerületi Tanáccsal a Ceglédi utón együttműködni, mert jelenleg is az a helyzet, hogy nem növekedik a vállalati létszám, a fiatalok ma már nem kivannak családjuk­tól távol élni, mindtöbben húzódnak vissza vidékre és itthagy­ják a vállalatot. Illába lesz tehát meg a másfélmilliárdos esz­közünk, ha nem lesznek hozzá kétkezi munkások: akkor ezeknekjá az eszközöknek a kihasználása igen komoly veszélyben van. A vál­lalat maga is törekedett, kaptunk is kisebb segitséget, de

Next

/
Thumbnails
Contents