MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1973
1973-06-28 115. öe. - 1973_PB 115/64
11 deményezéseinek felkarolására. Anyagi és tárgyi lehetőségekkel segitették az ifjúsági célkitűzéseket. Az üzemekben a szakszervezeti tagok 3o %-& fiatal. A választott tisztségviselőit között 19 %-ról 27 %-ra növekedett a fiatalok száma. A bizalmialc 2h %-a, a bizalmi helyetteseknek pedig 3^ /ö~a, 3o éven aluli fiatal. Az uj fiatal szakszervezeti vezetők a mozgalmi munka módszereit ismerik, többségük megelőzően KISZ vezető vagy aktivista volt. Kiépültek az ifjúsági munka szervezeti keretei, létrejöttek és helyenként már működnek, az ifjúsági bizottságok, megválasztották az ifjúsági felelősöket. A szakszervezeti munkában nagyobb teret kapott az ifjúsági érdekvédelem, tartalmát a fiatalokkal és KISZ szervekkel együtt határozzák meg. A kollektiv szerződések előkészítő bizottságaiban a fiatal szakszervezeti tisztségviselők és a KISZ képviselői részt vettek. A szerződéseket évenként kiegészítik és azok már konkrét ifjúságot érintő kérdéseket is tartalmaznak. Az üzemi demokrácia fórumain, a fiatalok részvétele javult. A beszámolókban az ifjúsági kérdések ritkán, egyes helyeken egyáltalán nem szerepeltek. Nincs megoldva a különböző szakszervezeti szervekben, a tisztségviselők rendszeres tájékoztatása az ifjúságpolitikai kérdésekről. A szakszervezetekben a fiatalok közötti politikai nevelő munka kevésbé fejlődött, viszonylag lemaradt más ifjúságpolitikai tevékenység mellett. A szakszervezeti tömegpolitikai oktatásban valamenyest nőtt aiifiatalok száma, elsősorban a KISZ-en kivüli munkásfiatalok bevonására töreked- . nek. Kisérletek vannak a szakszervezeti ifjúsági oktatási körök kialakítására, ifjúságpolitikai tájékoztatók tartására. A szakszervezeti szervek, az aktivisták nem forditanak elég gondot arra, hogy már a pályakezdő fiatalokkal megismertessék, mit jelent szervezett dolgozónak lenni. Előfordul, hogy az ifjúság nevelésének ügyét az ifjúsági bizottságokra, az ifjúsági felelősökre háritják. 6H-