MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1973

1973-06-28 115. öe. - 1973_PB 115/8

- 6 ­3ajnos ugy érzi, hogy ezeket a létesítményeket, melyet társadalmi erővel csszekapartak részükre, természetes, ez ne­kik kijár. A helyiség és környéke ^rendbentartásával^egy álta­lán nem törődnek, nem tudnak vigyázni arra, ami az öveké. Eb­ben a vonatkozásban a KISZ szervezeteknek van tennivalójuk. Az ajánlásokkal egyetért. Az elvégzett munkát -jobban meg kell becsülni, s az alapvető feladatok megoldása hosszú időt vesz igénybe. Főcze Lajos et; A jelentéssel a KISZ. IÍB. részéről egyetért, s a problémákkal is, melyeket a jelentés felvet. Be kell vallani, hogy jóné­hány kérdésre mi sem tudunk választ adni, nemcsak az itt levő elvtársak. A párthatározat megjelenését követően az ifjúság megitélésérő 1 reálisabb kép alakult ki. Összességében egységessé vált a szemlélet. Felvetődött olyan vélemény is, hogy a mi ifjúsá­gunk elkényeztetett és nagyon sok intézkedést hoznuk az érde­kükben. Természetesen szó sincs elkónyeztetésről, de ebbe nem értjük bele a család által biztosított feltételeket, a nevelést. Nem kell félni a jó értelemben vett kampánytól sem, mert az sohasem káros. Harci kérdésnek tartja, hogy az üzemi KISZ. és a tanuló KISZ szervezetek között alakuljon ki megfelelő kap­csolat. Pl. jó mozgalom volt az "egy üzem egy iskola". A jelenleginél is jobban figyelemmel kell kísérni a munkás­ifjusá^ot. Jelenleg is folyik beszámoltatás Győr-Sopron megye részéről. A törnegkapcsolat a munkásifjuság között még fejlesztésre szo­rul, de ennek sok összetevője van. Kötelességük, hogy egyre több fiatalt vonjanak be a testületekbe, s akik ott vannak azokat igen JS meg kell tartani. A munkásutánpótlás szempontjából jó dolog, hogy a fiatal bri­gádvezetők, művezetők száma ma sokkal magasabb mint é/ekkel ez előtt volt. A munkásszállások problémáját el kellene határolni, ez régen húzódó probléma, ^kik ott laknak azt mondják, hogy a szakszer vezetek legyenek felelősek. A bejárókkal kapcsolatban a Pest­megyei vezetéssel me§ kell beszélni, ők is tűzzék napirendre a problémák megoldását. A fiatalok felvételével kapcsolatban az előzőekben elmondottak­kal egyetért. Az anyagot elfogadásra javasolja. Harsányi Jánosné et: A közelmúltban tárgyalták KISZ kerületi VB.ülésen az ifjúság között végzett munka tapasztalatait. Ig§n sok tapasztalatot szereztek, amit elsősorban a KISZ vezetőségi tagok es az ak­tivisták figyelmében ajánlanak. Egyik legfontosabb a szülők példamutatása. Az a gyakorlat, hogy a legtöbb szőlő a szünidőben isirodába akarja juttatni a gyér­'&

Next

/
Thumbnails
Contents