MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1972
1972-02-10 107. öe. - 1972_PB 107/94
- 29 gyorsabb ütemben növekedett a párt taglétszáma. 1971-ben 11.143 párttagot vettunk fel, 3o százalékkal többet, mint 197o-ben. A párttagság létszáma a kilépetteket, a törötteket, a kizártakat figyelembevéve 4, 3 százalékkal nőtt. Jelenleg a Pártnak Budapesten 198.598 tagja van. Pártbizottságunk jelentését tárgyalva a Központi Bizottság Titkársága is megállapította, hogy a Pártba felvettek között nőtt a fizikai dolgozók száma és némileg javult a párttagságon felüli arányuk. Viszont a kívánatosnál nagyobb mértékben növekedett az alkalmazottak száma. A tagfelvételi munkában előttünk álló feladatokat most nem részletezzük, mert ezt nemrég megtárgyaltuk. Most csak arra kivánjuk felhivni a figyelmet, hogy megkUlönböztett gonddal, céltudatosabban és tervszerűbben kell foglalkoznunk a fizikai dolgozók közül az arra érdemesek pártba való felvételével. Ez vonatkozik a 18-21 évesekre is, akik közül a múlt évben valamivel több mint 900-an lettek a párt tagjai. Végrehajtó Bizottságunk a kerületi pártbizottságok tapasztalataival is megegyezően arra a következtetésre jutott, hogy további előrehaladásunk érdekében megkülönböztetett gonddal kell foglalkoznunk a fővárosban mindenütt a kommunista magatartás, életmód és munkastilus kérdéseivel, valamint az alapszervezeti munka javításával. Helyzetünk reális értékeléséhez hozzátartozik annak megállapítása, hogy a fővárosi kommunisták, köztük a vezető beosztásban lévők nagy többsége, munkahelyén fegyelmezetten dolgozik, helyes magatartást tanusit, a gyakorlatban megvalósítani igyekszik a párt politikáját. Önzetlen, példamutató munkájuknak, magatartásuknak nem kis része van az elért eredményekben, abban, hogy a párt politikája a tömegekben megértésre és támogatásra talál. %