MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1972

1972-02-10 107. öe. - 1972_PB 107/69

- 4 ­rétegéhez eljutott politikai mondanivalónk. A szakszervezeti és a KISZ vá­lasztásokat a jő politikai légkör, a demokrácia erősödése, a párt politikai befolyásának növekedése jellemezte. Felelősség hatotta át a beszámolókat, a felszólalásokat. Elsősorban a közérdekű kérdésekről esett szó, feladata­ikat a X. Kongresszus szellemében jelölték ki. - Jelentős részt vállaltak pártszervezeteink az üzemek középtá­vú terveinek kidolgozásában és ezzel párhuzamosan az 5 évre szóló kollek­tív szerződések megkötésének előkészítésében, E munkában kiemelkedő volt a szakszervezetek és a gazdasági vezetők szerepe. Számottevő eredménynek tartjuk, hogy a múlt évi nagy politikai, társadalmi kampányok közben jelentős mértékben fejlődött, erősödött a szo­cialista demokrácia, a szocialista közgondolkodás. Ezt kifejezi az a közös Ugytink iránti felelősségtől áthatott sok tizezer vélemény és javaslat, amely a választásokat megelőző jelölő gyűléseken, a szakszervezeti és a KISZ választásokon, majd a vállalati középtávú tervek elfogadását és a kollektív szerződések megkötését megelőző vitákban elhangzott. Eredményeinkben, a párt politikája iránti bizalom erősödésében kifejezésre jutnak mindazok az erőfeszítések is, amelyeket a szocialista demokrácia fejlesztése, az őszinte tájékoztatás és bizalomteli légkör erő­södése érdekében tettünk. Ugyanakkor még sok téves nézet és hibás gya­korlat akadályozza a szocialista demokrácia további kibontakozását, követ­kezésképpen politikai, gazdasági, kulturális életünk fejlődését. A fővárosi dolgozók elismerik, helyeslik és támogatják a szocialista demokrácia szé­lesítését szolgáló erőfeszítéseket. De elkedvetleníti őket, amikor munka­helyükön, lakóhelyükön, a párt törekvéseivel ellentétes gyakorlatot is ta­pasztalnak. Nem nyugodhatunk bele, hogy vannak emberek, még vezető beosztásokban is, akik szavakban mellette, de a gyakorlatban ellene van­nak a közös gondolkodásnak, a nyilt véleménycseréknek, a kollektiv ellen­őrzésnek. Egyesek tehernek tekintik a dolgozók rendszeres tájékoztatását £3

Next

/
Thumbnails
Contents