MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1972

1972-11-18 112. öe. - 1972_PB 112/50

- %T ­bál egységre kell jutnunk a párttagsággal, hogy aztán egység­re tudjunk jutni a pártonkívüli dolgozó tömegekkel is. Ebből következik - elvtársak - hogy most a fővárosban is mindent meg kell tennünk a párttagság gondos tájékoztatásáért, a hatá­rozatok, a tennivalók egységes értelmezéséért, majdan azok jó helyi alkalmazásáért. Külön jelentősége van annak, hogy a kom­munista vezetők, akiknek kulcsszerepük van a végrehajtásban, felelősségüknek megfelelően, a határozat szellemében intézked­jenek és cselekedjenek. Elvtársak! Meg kell szüntetni az egymásra vá­rást, a bizonytalankodást, a szemlólgetóst, most konkrét tet­tekre és cselekedetekre van szükség. Arra is szükség van, hogy több energiát forditsunk a munkánkban fellelhető bürokratikus vonások kiiktatására, a pártmunkában is tapasztalható nem ke­vés üresjárat felszámolására. A Budapesti Pártbizottságnak, a kerületi, alsóbb szintű pártbizottságoknak és minden pártszer­vezetnek ezen a területen is példát kell mutatnia. Azzal fejezem be - elvtársak ~, jóleső ér­zés volt végighallgatni a Központi Bizottság vitáját. Akik ott részt vettek - és itt nem kevesen vannak olyan elvtársak ­tanúsíthatják, hogy mélységes és nagyfokú egyetértés nyilvánult meg a helyzet megítélésében, amely magában foglalja az eredmé­nyeket, a gondokat, a hibákat és a tennivalókat is. Ebben ki­fejezésre Jut - elvtársak - a Központi Bizottság politikai és eszmei egysége és szilárd eltökéltsége, amely - meggyőző­désem - találkozni fog a párttagság és a szocializmus minden hívének meggyőződésével és egyetértésével is, hogy következe­tesen végrehajtjuk - a feltárt hibákat is kijavítva - a X. kongresszus határozatait. IC

Next

/
Thumbnails
Contents